A Gyermegjogok Világnapja és az oktatás

A Gyermekjogi Egyezmény egyébként három pontban foglalja össze a gyerekek jogait: ezek a biztonság, az ellátás és gondozás - ide tartozik az alapvető oktatáshoz való jog is -, illetve a közösség életében való részvétel és a szabadságjogok biztosítása. Tudd meg, a gyakorlatban hogyan teljesülnek ezek a jogok!
Oktatás, tanulás, gyerekjogok

Hintalovon

2019.11.20.

Szerdán harmincéves az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye – az évforduló alkalmából megnéztük, milyen eredményeket sikerült elérni és mit kellene jobbá tenni az oktatás területén a világban és Magyarországon.

Az alapvető oktatáshoz való jog fontos része az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Közgyűlése által 1989. november 20-án elfogadott Gyermekjogi Egyezménynek. Még bőven van min dolgozni, azoknak az általános iskolás korú gyerekeknek az aránya ugyanakkor, akik nem járnak iskolába, 1989 és 2018 között majdnem 10 százalékkal csökkent világszinten. Míg harminc éve a gyerekek 17,6 százaléka nem vett részt az oktatásban, tavaly a 8,2 százaléka, ami 59,1 millió főt jelent – derül ki az ENSZ gyermekalapja (UNICEF) által az évfordulóra készített jelentésből, amelyet itt olvashattok angolul.

Alapvető készségek

De nem csak az iskolából való kimaradás probléma: a jelentésben közölt adatok szerint az úgynevezett lower secondary schoolba (7-9. osztályba) járó diákok jelentős részének nincsenek meg az alapvető készségei: az olvasással a gyerekek 34, a számolással pedig 58 százalékuknak van problémája, vagyis több mint a diákok felének nem mennek az egyszerű matematikai műveletek sem. 

Gyermekjogi Egyezmény

Magyarország 1990-ben fogadta el a Gyermekjogi Egyezményt, és egy évvel később hirdette ki törvényben. A gyermekjogok itthoni teljesüléséről a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány készített jelentést az idén az ENSZ számára. Az 5300 gyerek véleményén alapuló kutatás eredményei alapján a gyerekek ötöde szerint túl sok a bántalmazás az iskolákban, minden második válaszadó pedig úgy érzi, nem számít a véleménye. A gyerekek az iskolában több elfogadást, egyenlő bánásmódot és érzelmi biztonságot, támogató felnőtteket szeretnének. A gyerekek 60 százaléka mondta, hogy nem beszélnek vele arról, hogy mit tegyen, ha bántják.

Fontos a minőségi szabadidő

Nem csak a biztonságérzet és elfogadás hiányzik, de tízből kilenc gyereknek a tanulás sem okoz örömet, 20 százalékuknak egyáltalán nincs szabadideje, a családdal töltöbb idővel pedig csak a diákok fele elégedett. Az iskolában tanultakat a gyerekek kevesebb mint harmada tartja hasznosnak. A válaszadók 1 százaléka kilenc éves vagy fiatalabb, 29 százaléka 10 és 14 év közötti, 70 százaléka pedig 15 és 17 év közötti volt.

A Gyermekjogi Egyezmény egyébként három pontban foglalja össze a gyerekek jogait: ezek a biztonság, az ellátás és gondozás – ide tartozik az alapvető oktatáshoz való jog is -, illetve a közösség életében való részvétel és a szabadságjogok biztosítása. A harmincadik évfordulóra az UNICEF Magyar Bizottsága egész napos programsorozatot szervez, ahol többek között az élménypedagógiáról, az olvasásról, illetve a technológia és az oktatás kapcsolatáról is hallgathattok előadásokat.

forrás: eduline.hu

További tartalmak a témában

478 iskolában egy újabb szereplő lépi át az iskola küszöbét minden tanítási napon és csatlakozik az iskola életébe: az ezzel az őj helyzettel kapcsolatos, leggyakrabban felmerülő kérdésekre gyűjtöttük össze a szakértők válaszait.
Az iskolai igazolatlan hiányzásokkal kapcsolatban sok kérdés és bizonytalanság merül fel. Mit igazolhat a szülő, mit nem? Mi számít igazolatlan mulasztásnak és milyen következményei vannak? Mennyi igazolatlan mulasztás von egyáltalán következményt maga után? Ezt járjuk körbe egy kicsit részletesebben a jogszabályok segítségével.
„Nonszensz, hogy a gyerekeket is munkaszombatra kényszeríti a rendszer” – ezek a napok eleve beleesnek a téli szünetbe, tehát fel sem merülhetne, hogy a gyerekeknek iskolában kellene lenniük.
Az Európai Bizottság stratégiát készít a 2021-2024-es időszakra a gyerekjogok védelméért, valamint elindít egy kezdeményezést az egyenlő esélyekhez való hozzáférés előmozdítására. Kialakításukhoz a gyerekek véleményére is szükségük van – segíts, hogy elmondhassák!

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Mit érdemes tudnod az iskolai közösségi szolgálatról?

Összeírtuk, hogy mit érdemes átgondolni az iskolai közösségi szolgálat előtt, mi a célja, mire érdemes figyelni. Hogy válaszd ki a megfelelő helyet, mire számíthatsz?

Gyerekek rendezvényeken, konferenciákon

Ha kíváncsi vagy, hogy mit érdemes végiggondolnod, ha a gyerekek is aktív résztvevői az általad szervezett rendezvénynek, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le erről szóló kiadványunkat!

Legfontosabb tudnivalók a bugyiszabályokról

A gyermekek egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen az érintés és a biztonság, melyből később megtanulják megkülönböztetni a jó és rossz érintéseket. Ez az ajánlás a 3-7 éveseknek szóló "bugyiszabályokat" mutatja be, melyek alapvető útmutatót nyújtanak a felelős felnőtteknek ahhoz, hogy miként védhetik meg gyermekeiket, és hogyan beszéljenek velük a biztonságos érintés határaitól.

Cikkajánló

×
×

Cart

Adományozz gyerekjogokat idén karácsonykor!

Neked milyen volt a gyerekkori karácsonyod?

Min lehetett mindig nevetni, mitől lettél néha szomorú, mi volt a legjobban várt ajándékod, kik állták körül a fát? A karácsony talán azért a legjobban várt ünnep, mert ilyenkor meg tud állni egy kicsit az idő. Ha tényleg meg tudunk állni, tudunk békét és nyugalmat teremteni a családunk köré, azzal megteremtjük a karácsony varázsát. A gyerekek pedig gyorsan hozzáteszik a vidámságot is.

 

Mi, a Hintalovon Alapítványnál azért dolgozunk, hogy minden gyereknek biztonságos és nyugodt környezete legyen karácsonykor és az év összes többi napján is.

Támogasd munkánkat és ajándékozz gyerekjogokat idén karácsonyra!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.