Egy játék, egy döntés és egy fontos ügy találkozásából született ez a beszélgetés. Péterfy Bori a Jótékony hazugság játékában nyert összeggel a Hintalovon Alapítványt támogatta, mi pedig ennek kapcsán ültünk le beszélgetni vele gyerekvédelemről, felelősségről és arról, miért fontos időről időre hangosan is kimondani azt, ami mellett hiszünk. A felajánlásért és a beszélgetésért is végtelenül hálásak vagyunk.
– Emlékszel arra a pillanatra, amikor eldöntötted, hogy a gyerekvédelem ügye mellett nyilvánosan is kiállsz?
Sok ilyen pont volt. Nyilván az ember már azelőtt is érzékeny ezekre a problémákra, mielőtt gyereke lesz, de amikor megszületik a saját gyereked, akkor minden sokkal élesebbé, húsba maróbbá válik. Onnantól egészen másképp hatnak rád azok a történetek, amelyek gyerekek szenvedéséről szólnak. Ráadásul a munkám során is többször találkoztam már ezzel a témával. Péterfy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz című eladásában is játszom, amely darab 12 interjú alapján készült, s ami egy családon belüli abúzus témáját dolgozza fel. Lassan hat éve játsszuk teltházzal, és elképesztően erős élményt ad minden alkalommal. És mindeközben azt látjuk, hogy évről évre nemhogy javul a helyzet, hanem inkább romlik. Ez egyszerűen egy olyan ügy, amivel muszáj foglalkozni, hiszen ezekből a gyerekekből lesz a jövő társadalma.
– Szerinted létezik olyan, hogy „jó hazugság”? Hol van ennek a határa?
Ez egy nagyon nehéz kérdés. A Jótékony hazugság című műsorban is pont erről beszéltünk, hogy vajon létezik e jótékony hazugság. Persze abban a játékban éppen az volt a cél, hogy egy jó ügy mellett a saját örömünkre játékosan hazudjunk. És a közelmúltban is volt egy beszélgetésem erről: Probléma Hajóssal és Márkóval.
De azt hiszem, hogy bizonyos helyzetekben igen, létezik “jó hazugság”. Amikor az igazság olyan súlyos lenne, hogy az illető nem tudná elviselni, akkor lehet, hogy egy hazugság kevésbé romboló. Az igazság ugyanis néha pusztító is tud lenni. Persze ez nem jelenti azt, hogy a hazugság általában rendben van, inkább arról van szó, hogy vannak szélsőséges élethelyzetek, ahol ez erkölcsileg nem fekete-fehér kérdés.
– Mit gondolsz, mi az, amit a társadalom nem akar észrevenni a gyerekekkel kapcsolatban?
Azt, hogy mennyire kiszolgáltatott egy gyerek. Azt hiszem ezt igazából fel sem lehet fogni, és ha meg akarom fordítani, akkor úgy ahogyan az emberi gonoszság mértékét sem lehet felfogni. Amikor olyan történetekről hallunk, hogy valaki képes bántani egy egészen kicsi gyereket, ezt egészen egyszerűen nem lehet felfogni ésszel. Hogy hogyan képesek erre.
És az is sokkoló, amikor mindez nem vált ki elég erős társadalmi reakciót. Amikor az értük (egykor) felelős felnőttek részéről olyan mondatok hangzanak el, amik arról szólnak, hogy nem az ő felelősségük. Amikor ilyen dolgok után nem „szakad le az ég”. Ez ijesztő.
A másik nagyon nehéz része, hogy sokszor pont azok követnek el bántalmazást, akiknek védeniük kellene a gyerekeket. Ez azonban nem magyar sajátosság, hanem világszintű jelenség és sajnos vannak, akik épp azért mennek ilyen pályára, hogy közel kerüljenek gyerekekhez. Ez az egyik legriasztóbb része az egésznek.
– Miért éppen a Hintalovon Alapítvány mellé álltál?
Egy ideje figyeltem a munkátokat, és volt egy személyes élményem is: egy díjátadón hallottam Gyurkó Szilviát, s ami mondott nagyon megérintett, nagyon erős volt. Amikor a műsorban felmerült, hogy egy alapítvány számára lehet gyűjteni, számomra egyértelmű volt, hogy a gyerekvédelemhez kapcsolódó szervezetet szeretnék támogatni. És közülük a Hintalovon áll hozzám a legközelebb.
– Szerinted egy ismert ember megszólalása milyen változást indíthat el ebben a témában?
Talán annyit, hogy egyáltalán láthatóvá válik az ügy. Hogy az emberek megtudják: léteznek ilyen szervezetek, és ha mást nem, támogatni tudják őket. Az igazság az, hogy pont azokhoz nem jut el ez az üzenet, akikhez a leginkább kellene. De mégis fontos, hogy beszéljünk róla. Magyarországon egyébként rengeteg alapvetően fontos feladatot alapítványok végeznek, ami önmagában is elég tragikus és szomorú helyzet.
– Mit jelent számodra, hogy a játékban szerzett összeg valódi segítségé válik?
Örülök neki, főleg úgy, hogy a játék végén alakult úgy, hogy nyerni tudtam. Tényleg csoda, mert a játék során végig vesztésre álltam, s az utolsó pillanatban fordult úgy, hogy megnyertem. Így legalább egy értelmezhetőbb összeggel tudtam hozzájárulni. Persze ezek inkább jelképes összegek. A fontosabb az, hogy akik a műsort nézték, talán találkoztak egy olyan problémával, amiről addig nem gondolkodtak. Hogy egyáltalán tudatosuljon bennük: ez létezik.
– Ha egyetlen mondatot kellene kiemelned ebből a beszélgetésből, mi lenne az?
Az, hogy egy gyereket nem lehet bántani. Ez a legnagyobb bűn. Megbocsáthatatlan. És talán még az, hogy nincs rossz gyerek. A gyerekek ártatlanok és angyalok, borzalmas bűn ezt az ártatlanságot eltorzítani, mindazért, ami ugyanis velük történnek, mindig és minden körülmények között a felnőttek felelősek.
