Szakmai összefogás a gyerekek biztonságáért: Új önkormányzati partnerség a NEMECSEK Programmal

2024-ben egy új önkormányzati együttműködésünk indult a NEMECSEK Program keretében. Tudj meg többet erről!

Hintalovon

2025.02.11.

2024-ben egy új önkormányzati együttműködésünk indult a NEMECSEK Program keretében. Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzatával és a kerületi Csibész Család- és Gyermekjóléti Központtal való együttműködésünk célja a gyerekvédelmi munka fejlesztése, a jelzőrendszeri tagok hatékonyabb együttműködése és a helyi lakosság támogatása volt.

Képzések és szakmai események

Az év folyamán három alkalommal tartottunk 6 órás interaktív képzést jelzőrendszeri szakemberek számára, amelyek nagy érdeklődés mellett zajlottak. A képzéseken nemcsak elméleti tudást adtunk át, hanem gyakorlati helyzeteket is elemeztünk, amelyek segíthetik a szakemberek mindennapi munkáját.

Novemberben részt vettünk a gyerekjogok világnapja alkalmából rendezett szakmai napon, ahol előadásokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel támogattuk a párbeszédet Kiskorú Kollégáinkkal. 

Szakmai támogatás és lakossági tájékoztatás

A képzéseken túl egész évben konzultációs lehetőségeket biztosítottunk a jelzőrendszeri tagok számára, valamint aktívan részt vettünk szakmai rendezvényeken. A visszajelzések alapján ezek az alkalmak nemcsak szakmai megerősítést adtak, hanem új nézőpontokat és megoldási lehetőségeket is nyújtottak.

A gyerekek védelme a szülők számára is kiemelt jelentőségű, ezért interaktív előadást tartottunk a kerületi baba-mama klubban, ahol az online biztonságról és a digitális gyerekvédelemről beszéltünk. A helyi kommunikációs csatornákon és egy új aloldalon keresztül is igyekeztünk minél több családhoz és szakemberhez eljuttatni az együttműködésünk hírét.

Az elmúlt év eredményei azt mutatják, hogy a 18. kerületben elkötelezett közösség dolgozik a gyerekvédelem erősítésén. 2025-ben célunk a programok további fejlesztése és bővítése, hogy még több szakembernek és szülőnek, a gyerekjogok iránt elkötelezett felelős felnőttnek segíthessünk.

Ha szeretnél többet megtudni arról, hogyan segít a NEMECSEK Program az önkormányzati együttműködéseken keresztül, kattints az alábbi linkre!

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Miért fontos, hogy egy közösség átlátható és biztonságos legyen?Olvasd el Kiskorú Kollégánk legújabb véleménycikkét a gyerekvédelmi útmutatóról!
Szeptemberi hónap kiemelt könyve a Bookline Kids programjában Kertész Erzsi Göröngyös Úti Iskola sorozatának Hagyjatok békén! című része.
Együttműködésbe kezdett a Tesco és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, hogy biztosítsák a gyerekek érdekeinek és szempontjainak érvényesülését a Tesco Akadémia kiskorú diákokat érintő képzései során.
Már az OPERA is elkészítette gyerekvédelmi útmutatóját a NEMECSEK Program keretében.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

A jó tábor nem csak kalandos, de biztonságos is

A nyári tábor kiválasztása nem egyszerű, a rengeteg lehetőség között könnyű elveszni. Segítünk eligazodni a táborok világában, hogy gyermeked számára kalandos és biztonságos tábort tudj választani!

Ismerd meg a jogaidat! – Gyerekjogokról gyerekeknek

18 éven aluli vagy és mindig csak a kötelességeiddel jönnek? Ismerd meg a jogaidat is, ez a kiadványunk neked szól! A gyerekjog világnézet:)

Vigyázz magadra! – Miért és hogyan vonjuk be a gyerekeket az erőszak elleni védelembe?

Szeretnénk, hogy a gyerekek szólnának, ha bántják őket vagy másokat, lépjenek fel az erőszak ellen. De hogyan érjük ezt el? Ha kíváncsi vagy válaszainkra, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le kiadványunkat!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart