Sikereink 2024-ben – Ajándékozz gyerekjogokat idén gyereknapra! kampány

A Hintalovon Alapítvány kampányával több ezer gyerekhez juttatta el a bugyiszabályokról szóló mesekönyvet, támogatva a gyermekvédelem ügyét.

Hintalovon

2025.01.13.

Ha olyan világot akarunk létrehozni, ahol a gyerekek biztonságban vannak, figyelnünk kell arra, hogy ismerjék a saját határaikat, illetve azt is, hogy egyes érintéseknek hol vannak a határai. Arra is szükség van, hogy a gyerekek tudjanak nemet mondani, és hogy felismerjék, ha valami olyan történt, ami nincs rendben, vagy rossz érzéseket keltett bennük. Ez persze hatalmas felelősség nekünk, felnőtteknek is, hiszen fontos, hogy figyeljünk a gyerekekre, meghallgassuk őket és megfelelően tudjunk reagálni. Hiszen felelős felnőttként mindent meg kell tennünk azért, hogy a gyerekek biztonságban és jól legyenek.

Mi, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványnál, ezt felismerve 2024 tavaszán elindítottuk az Ajándékozz gyerekjogokat idén gyereknapra! közösségi adománygyűjtő kampányunkat, amelynek célja a bugyiszabályokról is szóló Minden gyerek kicsi kincs című mesekönyv minél szélesebb körben való elérhetővé tétele volt. További célunk volt, hogy olyan intézményekbe is eljutassuk a kiadványt (pl. óvodákba, Biztos Kezdet házakba, házi gyermekorvosi rendelőkbe, védőnői szolgálatokhoz), amelyeknek önerőből nem lenne lehetőségük hozzájutni a könyvhöz. A tavaszi kampányunkhoz 2285 magánszemély és nyolc vállalat csatlakozott, akiknek köszönhetően több mint 11 millió forintot sikerült összegyűjtenünk.

Miért fontos, hogy minél többen megismerjék a bugyiszabályokat?

A bugyiszabályok Európa-szerte ismert gyermekvédelmi programként segítenek a legkisebbeknek abban, hogy megértsék saját testük határait, megtanulják felismerni a jó és rossz titkokat, és merjenek nemet mondani a számukra kellemetlen érintésekre. A Minden gyerek kicsi kincs című könyv ezt a témát mesén és mondókákon keresztül dolgozza fel, segítve ezzel a gyerekeket és szüleiket az érintések és határok megértésében.

A kiadvány szakmai felelőse és ötletadója Gyurkó Szilvi, a Hintalovon Alapítvány alapítója és gyermekjogi tanácsadója, a történetet és verseket Szabó T. Anna írta, az illusztrációkat pedig Bogdán Viktória készítette. A könyvhöz tartozó egyik mondókát Palya Bea énekelte a gyerekek és felnőttek számára is használható dallá.

Kiemelten fontosnak tartottuk, hogy a mesekönyvön kívül olyan edukációs anyagok is elkészüljenek, amelyek a téma további és mélyebb megértésében is segítik a gyerekek körül lévő felelős felnőtteket.

Milyen szervezetekhez kerültek a Minden gyerek kicsi kincs mesekönyvek?

A közösségi adományozásgyűjtésünkhöz különböző (2800 Ft, 3500 Ft, 6300 Ft) támogatási összegekkel lehetett csatlakozni. A legmagasabb összegű támogatás esetén az adományozónk egy-egy példányt saját részre is kaptak ajándékba, miközben egy másik könyvet egy rászoruló intézmény számára is eljuttattunk.

Támogatóinknak köszönhetően 650 mesekönyvet küldtünk el 54 szervezethez többek között:

  • Igazgyögy Alapítvány
  • Bagázs
  • APPY Nonprofit Zrt: szervezetei: Indahouse Hungary, Láthatatlan Iskola, Kompánia Alapítvány, Társadalomklinika,
  • Magyar Málta Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány által fenntartott általános iskolákba és óvodák
  • Gyulafehérvári Caritas
  • Magyar Evangélikus Egyház által fenntartott intézményei
  • budapesti és vidéki óvodák, gyermekjóléti és családsegítő szolgálatok, védőnői szolgálat, gyermekorvosi rendelők

Igyekszünk minden óvodába legalább egy példányt eljuttatni, illetve az óvodai- és iskolai szociális segítők is kaptak 1-1 példányt, hogy az óvodai csoportos foglalkozásokon a pedagógusok, esetleg a védőnők bevonásával használni tudják. Az Intézmény pszichológusának is adtunk egy példányt, szakmai nap keretében szeretnénk az Intézmény valamennyi dolgozójával átbeszélni a tartalmat, illetve az előadás megfelelő módját. Köszönjük, hogy részesülhettünk belőle, nagy segítség a mindennapi munkánkban!

Az adományozóink visszajelzéseiből tudjuk, hogy a felsorolt szervezeteken kívül a hozzájuk eljuttatott példányok egy része is gyerekekkel foglalkozó intézményekbe kerültek.

Az 5 éves lányom, és 2 éves fiam is nagyon szereti, a lányom már kívülről fújja a verset (ebben Palya Bea is nagy segítségünkre volt), a fiam pedig azóta, ha cicát lát, rögtön mondja, hogy „nem szabad erősen szorítani, fáj neki”.

A lányom ovijába is bevittem az óvó néni kérésére, ott is többször újra kellett olvasni a csoportban, sőt, mesélte, hogy pihenőidőben alvás helyett az óvó nénit nézte, ahogy a „felnőtt írást, és a kicsi másik könyvet” olvassa, és a lányom elmondása szerint az is nagyon jó lehet, mert nagyon bólogatott és mutatta a dadusnak.

Kampányunkat több vállalat is támogatta:

Az adománygyűjtő kampány után a Lampion Könyvek Kiadó több szakmai beszélgetést és programot szervezett, amelyeken mi is részt vettünk. A Tavaszi Margó Fesztiválon, a Családi Fesztivál és Könyvvásáron, valamint az Ünnepi Könyvhéten még több ember ismerkedhetett meg a bugyiszabályokkal.

Közös sikerünknek tartjuk, hogy a Minden gyerek kicsi kincs mesekönyv 10 000 példányban kelt el, felkerült a Libri, Bookline és Líra sikerlistájára, és harmadik lett a Nők Lapja Irodalmi Díj gyerekkönyv kategóriájában.

Köszönjük minden támogatónknak és partnerünknek a rendkívüli támogatást, amivel hozzájárultak a kampányunk sikeréhez.

További tartalmak a témában

Elindult Követes kampányunk, amelynek kiemelt célja a Hintalovon fennmaradása. Nézd meg Követeinket és támogasd a kampányunkat!
Pitypangos fagyi, Xéna, a harcos hercegnő és pörgős szoknya – Herbert Anikó gyerekkori emlékei és tervei a Hintalovon Összművészeti Projekt (HÖP) alkotóit bemutató interjúsorozatunkban.
A Je Suis Belle tervezte a Hintalovon 2020-as karácsonyi pólóit – keresd az adományboltban, ahol minden vásárlásoddal a gyermekjogokért folytatott munkát támogatod!
A Jurányi 2024. november 23-29 között zajló mindenGYEREK Fesztiváljának keretében bemutatott darabokhoz összegyűjtöttünk néhány hasznos anyagot.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Mítosz és valóság a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekről

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le Mítosz és valóság a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekről  plakátot!

Mit érdemes tudnod az iskolai közösségi szolgálatról?

Összeírtuk, hogy mit érdemes átgondolni az iskolai közösségi szolgálat előtt, mi a célja, mire érdemes figyelni. Hogy válaszd ki a megfelelő helyet, mire számíthatsz?

Szempontrendszer – a véleményükért kiálló gyerekek támogatásához

Virrasztást, sztrájkot, petíciót vagy más akciót szerveznek a suliban? Miket fontos átgondolni előtte?  Ha kíváncsi válaszainkra, válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le kiadványunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart