Hogyan segítsük az érkezést és támogassuk a befogadást?

Vannak közösségek, ahová jó tartozni, vannak olyanok, ahová kötelességünk, és vannak olyanok is, amelyeket jobb volna inkább elkerülni. Mitől függ, hogyan reagál egy közösség az újonnan érkező tagra, mit kell megtennie az érkezőnek azért, hogy befogadják, és hogyan válhat sok-sok idegenből egy összetartó társaság?

Hintalovon

2024.12.11.

Megérkezni egy új közösségbe óriási kihívás – nem csak az új tagnak. A befogadás folyamata könnyedén megboríthatja az addig megszokott csoportdinamikát, bizonytalanságokat és új szerepköröket is hozhat magával. Ahhoz, hogy elkerüljük feszültségeket, rengeteg türelemre, kíváncsiságra és figyelemre van szükség mindkét oldalon. 

Kiss Judit Ágnes 2024-ben megjelent könyve, a Tujaszörny és nyírfakobold a szerzőtől megszokott őszinteséggel és komplex gondolkodással mesél a gyerekeknek a közösségek működéséről és a befogadás sokszor rázós folyamatáról. A történet elején egy otthonát vesztett Tujaszörny – akinek természetes közege a díszkert – a vadonban találja magát, a nyírfakoboldok zárt, elsőre cseppet sem barátságos törzsének tőszomszédságában. A közösség gyanakodva figyeli a mind külsőben, mind nyelvhasználatában különböző, különös jövevényt. Egészen addig, amíg egy nyírfakobold fel nem karolja a bajba jutott tujaszörnyet. 

A Sipos Fanni gyönyörű illusztrációival díszített kötet nagyobb óvodásoknak és kisebb iskolásoknak egyaránt jól mesélhető történet. Segítség lehet abban, hogy enyhítsük a közösségváltásokkal és a megérkezéssel járó szorongást, de a bullying megelőzésében, és a befogadó magatartásban is erős alapokat adhat. És nem utolsósorban jó olvasni csak úgy, önmagáért is. 

Podcastsorozatunkban a Bookline által ajánlott gyerekkönyvekből válogatva igyekszünk alaposabban is körbejárni egy-egy témát és nemcsak megérteni a gyerekeket érő kihívásokat, hanem beszélni arról is, hogy felnőttként milyen lehetőségeink vannak segíteni nekik ezeknek a helyzeteknek a kezelésében. Kiss Judit Ágnes könyvéről Stáhly Kata, a Hintalovon pszichológusa, és Szeder Kata, az Alapítvány kommunikációs munkatársa beszélgetett. 

A cikket a Bookline támogatta, köszönjük nekik!

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Szülőként számos kérdés felmerülhet benned az iskolákban ebben az időszakban érvényes szabályok kapcsán – igyekeztünk egy helyen, érthető formában összegyűjteni a legfontosabb kérdéseket és válaszokat.
Csatlakozz Te is önkéntesként a Hintalovon Alapítvány csapatához, várjuk jelentkezésedet!
A fejtetvesség határátlépés. A fejtetvesség krízis. A fejtetvesség esély? De mégis hogyan lehet egy ilyen helyzetet a közösség előnyére, megerősítésére használni?
Ma 30 éve csatlakozott Magyarország az ENSZ Gyermekjogi Egyezményéhez. Mire volt elég az azóta eltelt, több mint negyed évszázad?  Hol tart ma hazánkban a gyermekjogok elismertsége és képviselete, mit ismernek ebből a döntéshozók, a társadalom, mit tudnak a jogaikról maguk a gyerekek?

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Mitől jó a digitális oktatás: tippek gyerekektől tanároknak

Tudd meg, hogy a gyerekek szerint mi teheti jobbá a digitális oktatást, válassz alábbi adományösszegek közül és töltsd le tanároknak szóló tippjeinket!

Grooming – előzd meg, vedd észre, támogasd jól a gyereked!

Ha kíváncsi vagy mit is jelent a grooming és hogyan veheted észre, ha gyereked becserkészés áldozata lett, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le az erről szóló kiadványunkat!

5+1 indok, amiért jó a szülőknek, ha bevonják a gyerekeket a döntésekbe – Plakát

Ha kíváncsi vagy, hogy miért jó a szülőknek, ha megkérdezik és figyelembe veszik gyerekeik véleményét is az őket érintő kérdésekben, akkor válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le erről szóló plakátunkat!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart