„Titokláda” költözött az OPERÁ-ba

Már az OPERA is elkészítette gyerekvédelmi útmutatóját a NEMECSEK Program keretében.

Hintalovon

2024.10.24.

Az OPERA elkészítette gyerekvédelmi útmutatóját a NEMECSEK Programhoz csatlakozva.

Minden tekintetben arra törekszünk, hogy a gyerekek számára fizikai és lelki szempontból is biztonságos környezetet teremtsünk – emelte ki hangsúlyozottan az OPERA a közelmúltban megszületett Gyermekvédelmi Irányelvével kapcsolatban. A Magyar Állami Operaház ugyanis a tavalyi évben határozta el, hogy csatlakozik a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programjához és az Alapítvány által kiadott módszertani útmutató és minta-irányelv alapján elkészíti a saját, kifejezetten a színházra szabott gyermekvédelmi irányelvét.

Az OPERA nagyon sok gyerekkel áll kapcsolatban, hiszen sokan közülük nem csupán nézőként érkeznek hozzájuk, hanem tanulói vagy az előadások közreműködői. Ezek a gyerekek az OPERA felnőtt korú munkavállalóival folyamatos kapcsolatban állnak, közösen dolgoznak. Ezért is volt rendkívül fontos az intézmény számára, hogy kidolgozzon egy gyerekvédelmi útmutatót, amely biztosítja a lehetőséget, hogy megóvja a gyerekeket attól, hogy az előadóművészi léttel járó feszített munkatempó, felfokozott érzelmi állapot vagy a balettoktatás során szükséges fizikai érintkezés esetlegesen negatívan érintse őket. Emellett az OPERÁ-ban duális képzésben tanuló fiatalok, valamint a hostessként és természetesen a nézőként érkező gyermekek biztonságát is fókuszba tették az útmutató megszületésekor.

Az OPERA titokládája

A bevezetett irányelvvel a Dalszínház mind a gyerekek, a szüleik, mind pedig az OPERÁ-ban dolgozó munkatársak számára szeretne egy olyan biztonságos közeget teremteni, amelyben mindenki tudja, hogy amennyiben visszaélést tapasztal, milyen módon tudja azt jelezni, s milyen segítséget várhat az OPERÁ-tól. Ezt a célt szolgálja a színház területén két helyen is elhelyezett „titokláda”, amibe a gyerekek akár egy kézzel írt cetlin, név nélkül is megírhatják, ha problémájuk van.

A NEMECSEK Program módszertani útmutatója alapján az útmutató bevezetése előtt elvégezték az auditot, majd alapjaiban az útmutató-mintát felhasználva, de azt folyamat-szemléletű szabályzattá alakítva dolgozták ki önállóan az OPERA saját útmutatóját.

Az elkészült útmutató kiemelt része, hogy a felmerülő problémákat intézményi szinten is kezeljék, azok utóhatásait kielemezzék és megtegyék a szükséges lépéseket a változtatás érdekében.

A NEMECSEK Programról

NEMECSEK Program elsősorban a prevenciós szemléletet képviseli. A program segítségével történő gyerekvédelmi útmutató – akár önállóan történő – kidolgozása minden gyerekekkel foglalkozó szervezetnek lehetőség. A szervezet konkrét tevékenységétől függetlenül minden olyan intézmény számára – akik valamilyen formában kapcsolatba kerülnek gyerekekkel – fontos, hogy ne utólagos panaszkezelési programjuk legyen. Ehelyett a megelőzést, a biztonságot, az átlátható keretek felállítását és a gyerekekkel kapcsolatba kerülő felnőttek felelősségi körét jelölje ki. Sokkal fontosabb, hogy a gyerekek számára kijelölt út lerakásához köveket és eszközöket adjunk a felnőttek kezébe, amikkel egyedi utakat tudnak formálni, minthogy elengedjük őket a bozótba, hogy maguknak törjenek utat, s később ápoljuk az útközben keletkezett sebeket. Ha a te szervezeted is szeretne csatlakozni a NEMECSEK Programhoz, itt elolvashatod, hogy ennek milyen módjai vannak!

Fotókredit: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház.

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Regionális kutatás a bántalmazásról, hogy a felnőtt társadalom, a gyerekek és egy kiválasztott helyi közösség véleményének megismerésével
A Hintalovon Alapítvány – a NEMECSEK Sport Programja „Gyerekek biztonsága a sportban” címmel online kutatást indít, hogy feltérképezze a gyermekkori sporthoz kapcsolódó élményeket, tapasztalatokat Magyarországon.
Jelentkezz, ha a leírás alapján magadra ismertél!
A sport fontos része a gyerekkornak és rengeteg szép élmény kötődhet hozzá. Azonban számos olyan helyzet adódhat, amely veszélyezteti a sportoló gyerekek biztonságát.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Hol a határ a durvaság és bántalmazás között? – plakát

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le Hol a határ durvaság és bántalmazás között?  plakátot!

Az integrált gyermekvédelmi rendszer 10 alapelve

Ismerd meg az EU által kidolgozott integrált gyermkvédelmi rendszer 10 alapelvét, melyek mentén a Hintalovon Alapítvány is működik!

Mi a különbség a segítségkérés és az árulkodás között? – plakát

Mit tehet egy gyerek ha bántják vagy szemtanúja annak, hogy mást bántanak? Miért fontos megtanítani, hogy mi a különbség az árulkodás és a segítségkérés között? Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le plakátunkat!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart