Mindenki volt gyerek – csak néha olyan távolinak tűnik

Kortárs alkotókkal a gyerekjogokért. 2023-ban 23 alkotással elindult a Hintalovon Művészeti Projekt.

2023 novemberében egy különleges kiállítással és hozzá kapcsolódó programokkal elindítjuk a Hintalovon Művészeti Projektet a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, az Együtt a Művészetért Egyesület és az Art is Business együttműködésében. 
A projektben ismert képzőművészek, írók és költők vesznek részt azzal az elgondolással, hogy új alkotásokat hozzanak létre a „Mindenki volt gyerek” jeligére. 
A tematikus összművészeti projekttel hagyományt kívánunk teremteni annak érdekében, hogy évről évre felhívjuk a nyitott gondolkodók figyelmét a különböző gyermekjogi kérdésekre.

A Hintalovon Művészeti Projekt célja, hogy az Alapítvány célkitűzéseit, – azaz hogy Magyarország jobb hely legyen a gyerekek számára, hogy jó legyen itt gyereknek lenni és hogy a felnőtt-társadalom az élet minden területén vegye figyelembe a gyerekek érdekeit és szempontjait – a művészet eszközeivel is közvetítsük és emelett az Alapítvány működési forrásait is növeljük.

Kiállítás a The Space Budapestben

Nem baj, ha nem tudod felsorolni a Gyermekjogi Egyezmény cikkelyeit. Nem baj, ha nem olvasol el minden gyermekjogi, gyermekvédelmi cikket. Az is elég, ha visszaemlékszel milyen volt gyereknek lenni. Mire volt szükséged? Mi adott örömet? Hogyan szeretted volna, hogy bánjanak veled? A gyermekjogok valójában nem szólnak másról, mint ezekről a kérdésekről. Sokszor elég csak visszaemlékezni arra, hogy milyen volt gyereknek lenni, ahhoz, hogy pontosan tudd, miért fontos a gyerekekre való odafigyelés, a jogaik és szükségleteik védelme.

21 kortárs képzőművész és író műveiből nyílik most kiállítás a The Space Budapestben. 23 olyan alkotást ismerhetnek meg az odalátogatók, ami arról szól, hogy mindenki volt gyerek, és hogy miért is olyan fontos minden, ami gyerekkorunkban történik velünk.

Gyertek el, és nézzétek meg a kiállítást! Hallgassatok bele a művészekkel készült videókba, és ismerjétek meg az alkotók gondolatait. S ha van rá lehetőségetek, vásároljátok meg a kiállított alkotások valamelyikét, amivel a munkánkat is támogatjátok.

A kiállítás november 16. és december 21. között látogatható a The Space Galériában.

A kiállítás ideje alatt workshopokat is tartunk, amikre itt tudtok jelentkezni.

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Lezárult a Veszélyben a Hintalovon elnevezésű kampány, amelynek minden perce és minden napja megerősített bennünket abban, hogy fontos és értékes a munkánk.
A Hintalovon Alapítvány idén karácsonykor is különleges, egyedi tervezésű ajándéktárgyakkal készül. A tárgyak mindegyike a közösséghez való tartozást szimbolizálja, hiszen az ajándékozó és a megajándékozott is az átadás pillanatában valami egészen más, az ünnepi pillanat varázsán áttűnő, erősebb összetartozás érzésével is gazdagodik. 
Szöszgyűjtemény, őrült tudós, tánc – Metzing Eszter mesélt gyerekkori emlékeiről és terveiról a Hintalovon Összművészeti Projekt (HÖP) művészeit bemutató interjúsorozatban.
Támogasd a munkánkat egy telefonhívással vagy SMS-el: Ha felhívod a 13620 adományvonalunkat, vagy küldesz egy smst, akkor 500 forinttal járulsz hozzá a céljainkhoz!

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Önkéntesként gyerekek között – Útmutató a felelős vállalati önkéntességhez

Rövid útmutató céges önkéntes programokhoz a gyerekekkel való találkozások biztonságos kereteiről.

Mit gondolj végig, ha kikérnéd a gyerekek véleményét?

Ha kíváncsi vagy, hogy milyen szempontokat érdemes végiggondolnod és figyelembe venned, ha a gyerekek véleményére vagy kíváncsi, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le erről szóló kiadványunkat!

Mire figyelj, ha részt veszel egy projektben?

Tudd meg, hogyan garantálható a fejlődésed és a kényelmed a közös munka során, és hogyan adhatsz visszajelzést a felnőtteknek!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart