A sport kutatásunk legfontosabb eredményei

A sport kutatás eredményei közül az egyik legfontosabb, hogy a gyerekek nem ismerik fel, hogy ami velük történik, az bántalmazás.

Hintalovon

2023.11.15.

Bár az általunk végzett sport kutatás módszertana miatt az eredmények nem tekinthetők reprezentatívnak, mégis számos jelenségre felhívják a figyelmet. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a gyerekek nem ismerik fel, hogy ami velük történik az bántalmazás. Emiatt azokat a sport velejárójának tartják. Az eredmények ugyanakkor kiemelik, hogy a gyerekek többsége számára a sport meghatározó és jó élményt jelent.

A sportolás, testmozgás fontos része a gyerekkornak – mind a csapat és közösség, mind a rendszeres fizikai aktivitás meghatározó alkotóeleme a gyerekek testi és lelki fejlődésének. Az örömteli pozitív sportélményeknek pedig életreszóló hatásuk lehet. Hogyan tudhatjuk biztonságban a gyerekeket sportolás közben is? Hogyan védhetjük meg őket a megalázástól, zaklatástól, visszaélésektől és a  bántalmazás más formáitól? A kérdések megválaszolása előtt fontos látnunk mi a valóság jelenleg.

A nemzetközi viszonylatokhoz képest nagyon kevés hazai kutatás, tanulmány foglalkozik a sportban előforduló bántalmazás és negatív tapasztalatok eseteivel. Magyarországon kevés tényszerű információ fellelhető, inkább csak egy-egy konkrét sportegyesülethez köthető média által megjelenített eset jelenik meg. Magyarországon először a UNICEF készített országos kutatást csaknem 10 évvel ezelőtt, 2014-ben.

A sport kutatás eredményeiről röviden

Bár az online kutatásunk nem tekinthető reprezentatívnak módszertana miatt, számos érdekes jelenségre felhívja a figyelmet. A kutatás részletesebben a NEMECSEK oldalán olvasható, illetve a teljes kutatási jelentést is le tudjátok tölteni.

A legtöbb gyerek számára a sportolás nagy örömforrás, alkalmas az önbizalom növelésére, sikerélmények átélésére és a közösséghez tartozás megélésére. A többség támogató, szeretetteljes légkörre emlékszik vissza, amikor a sporttal kapcsolatos emlékeit idézi fel.

Ám a legtöbb gyerek átélt teljesítménykényszert, ami meghatározó eleme a szervezett sportnak, ez a szemlélet elveszi a sportolás által elért örömöt és a kevésbé jól teljesítő gyerekeket hátrányos helyzetbe hozza, ezáltal elveszi a kedvüket (akár egész életre is) a sportolástól.

A mostani eredmények megerősítik azt, amit a 2014-es kutatásban is találtak: az edző szerepe kiemelkedő jelentőségű. Az edző hozzáállása, a viselkedése, a személyisége, a gyerekekre való odafigyelése nemcsak az edzések hangulatát határozza meg, de eldöntheti egy gyerek sportoláshoz való viszonyát is. Egyrészt a bántalmazás minden típusa esetén a legtöbbször az edzőt jelölték meg bántalmazónak, másrészt helyzeténél fogva az edző az, aki a legtöbbet tud tenni a bántalmazás megelőzése és kezelése érdekében.

A sport kutatás másik jelentős eredménye, hogy a bántalmazást felnőttként már máshogy ítéljük meg, mint akkor, amikor gyerekek voltunk. Gyerekként sokszor nem voltunk tisztában azzal, vagy nem tudtuk eldönteni, hogy ami velünk történt, az valóban bántalmazás volt-e, különösen érzelmi bántalmazásnál nehéz megítélni a határt a szigorú motiválás és a bántalmazás között. Felnőtt fejjel visszaemlékezve azonban sokkal nagyobb arányban gondolják gyerekbántalmazásnak a történteket a válaszadók.

Az eredmények rávilágítanak annak hiányosságára is, hogy a bántalmazás kezelésére szinte alig áll rendelkezésre eszköz a sportszervezetekben. Minden típusú bántalmazás esetén nagyon magas volt azoknak az aránya, akik nem mondták el senkinek a velük történteket. Valamint annak is, hogy a válaszadók szemtanúk voltak másik csapattársuk bántalmazásának. 

A legnagyobb arányban a családjuknak beszéltek az átélt bántalmazásról, így a kutatás eredménye hangsúlyozza a családi kapcsolatok, a szülők fontos szerepét is. A gyerekek számára nagyon fontos, hogy szüleik támogassák őket az eredményeiktől és a sportban való részvétel szintjétől függetlenül.

Összegzés

A sporttal eltöltött gyerekkori évek nagy hatással vannak a személyiségünkre. Erősíthetik az önbizalmunkat, az önelfogadást, kitartásra és csapatszellemre nevelhetnek. De sajnos az itt átélt negatív élmények hosszútávon is súlyos zavart és károkat okozhatnak a személyiségfejlődésben, a testképben. A kutatás során az is világossá vált, hogy a gyerekként sportoló szülők tudatosabban, körültekintőbben választanak sportszervezetet és sportágat gyerekeik számára, pont a saját gyerekkorukban átélt pozitív vagy negatív élmények hatására.

A kutatási jelentés letölthető a teljes cikk végén a NEMECSEK.hu oldalán.

További tartalmak a témában

Elkészült a Tesco gyermekvédelmi útmutatója, amelyet a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal közösen dolgozott ki a náluk tanuló diákok érdekeinek és szempontjainak biztosítása érdekében.
A gyermekrészvétel a legtöbb esetben egy fontos és jó dolog – mi a helyzet a politikai kampányokkal? Lehetnek ezekben a gyerekek nem eszközök vagy biodíszletek?
Regionális kutatás a bántalmazásról, hogy a felnőtt társadalom, a gyerekek és egy kiválasztott helyi közösség véleményének megismerésével
A Te hogy látod? kutatásból megismerheted a gyerekek véleményét arról, milyen ma gyereknek lenni Magyarországon.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Jé, ezt nem is tudtam…- Menstruációról gyerekeknek

Mindent a menstruációról. Gyerekeknek szóló kiadványunkban összeszedtük a menstruációval kapcsolatos legfontosabb információkat! Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le kiadványunkat!

10+1 tipp, hogyan valósíthatsz meg gyerekrészvételt az iskolában

Szeretnél olyan iskolai közösséget, ahol a gyerekek érzik, hogy számít a véleményük és valódi hatásuk van? Töltsd le a „10+1 tipp” kiadványunkat, és próbáld ki, hogyan válhat a gyerekrészvétel a mindennapok részévé!

Teljesen rendben van – Plakát

Milyen az a hely, ahol a gyerekek biztonságban érzik magukat? Szerintünk olyan, ahol lehet hibázni, kérdezni, fáradtnak lenni, segítséget kérni  Ha kíváncsi vagy plakátunkra, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le még ma!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2025 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart