Elkészült a Budapest Bábszínház irányelve

A Budapest Bábszínház a színházak között elsőként csatlakozott a Hintalovon Alapítvány által életre hívott NEMECSEK Programhoz. Ennek köszönhetően a tavalyi évben megszületett a gyermekvédelmi irányelvük. 
Budapest Bábszínház - Babaróka című előadása Fotó: Éltető Anna

Hintalovon

2023.06.01.

Kiemelten fontos számukra, hogy a bábszínházi előadásokon, valamint az általuk szervezett és befogadott különböző programokon a Bábszínházba látogató gyerekek biztonságban érezzék magukat. Hiszen a gyerekek számára minden esetben egy felejthetetlen színházi élmény átadása a cél – fogalmazták meg Gyermekvédelmi irányelvükben. Emellett hangsúlyozzák, hogy bár a gyerekek a szüleikkel, kísérőikkel érkeznek a színházba, alapvetésnek gondolják, hogy a Bábszínházban dolgozók mindegyike tisztelettel és a mindenkori erkölcsi normáknak megfelelően bánjon velük.

Ezen gondolatok mentén döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programjához. Ezáltal az Alapítvány munkatársainak segítségével közösen egy olyan irányelvet dolgoztak ki, amely teljesen rájuk van szabva.

A közös munka, beszélgetések és tréningek alkalmával olyan kérdésekre kerestünk közösen válaszokat, mint:

  • mit csináljunk, ha kísérő felnőtt nélkül érkezik egy gyerek a bábszínházba?
  • hogyan kezeljük azt a helyzetet, amikor gyerekek piszkálják egymást?
  • egy felnőtt nem viselkedik megfelelő módon egy gyerekkel szemben?

A Hintalovon Alapítvánnyal közösen folytatott munka eredményeképp megfogalmazódott, hogy a biztonságot adó légkör megteremtésének egyik eleme az ígéret, hogy kiemelten figyelnek a gyerekekre, s ha azt tapasztalják, hogy valamelyik gyermeket negatív élmény ér, segítenek a helyzet megoldásában. Emellett pedig nyitottan fogadnak és komolyan vesznek minden észrevételt, visszajelzést. A minőségi szórakoztatás és színházi élmény mellett kiemelten fontos a gyermekek biztonsága. A most megszületett irányelv a biztonságot tűzi ki legfontosabb céljául. 

A Budapest Bábszínház művészeti hitvallásában a következőket fogalmazta meg:

Megtiszteljük a gyermekközönséget azzal, hogy komolyan vesszük. Olyan társulattal rendelkező színházról beszélünk, ahol a tagok megalkuvás nélkül hisznek ennek a műfajnak az érvényességében és csodájában. Természetes számunkra, hogy élőszínházi eszközeinket a báb szolgálatába állítjuk, hogy több síkon gondolkodunk. A bábban nemcsak a formát látjuk, hanem a lehetőségét annak a kifejezésére, ahol a realitás már kevésnek bizonyul, mindamellett, hogy a jó bábszínház egyszerre szórakoztat, nevel, és teszi mindezt a legmagasabb színvonalon. 

A NEMCSEK Program

Az irányelv alapvető értékei a NEMECSEK Program alappilléreire támaszkodnak. A program minden gyerekekkel foglalkozó szervezetnek szól, függetlenül a konkrét tevékenységtől. Minden olyan intézmény számára – akik valamilyen formában kapcsolatba kerülnek gyerekekkel – fontos, hogy ne utólagos panaszkezelési programjuk legyen, hanem a megelőzést, a biztonságot, az átlátható keretek felállítását és a gyerekekkel kapcsolatba kerülő felnőttek felelősségi körét jelölje ki. Sokkal fontosabb, hogy a gyermekek számára kijelölt út lerakásához köveket és eszközöket adjunk a felnőttek kezébe, amikkel egyedi utakat tudnak formálni, minthogy elengedjük őket a bozótba, hogy maguknak törjenek utat, s később ápoljuk az útközben keletkezett sebeket. Ha a te szervezeted is szeretne csatalkozni a NEMECSEK Programhoz, itt elolvashatod, hogy ennek milyen módjai vannak!

Kiemelt fotót készítette: Éltető Anna

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Jelentkezz, ha a leírás alapján magadra ismertél!
Együttműködésbe kezdett a Tesco és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, hogy biztosítsák a gyerekek érdekeinek és szempontjainak érvényesülését a Tesco Akadémia kiskorú diákokat érintő képzései során.
2024-ben egy új önkormányzati együttműködésünk indult a NEMECSEK Program keretében. Tudj meg többet erről!

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Amit felelős felnőttként a groomingról tudni érdemes

Ha kíváncsi vagy mit is jelent a grooming, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le az erről szóló kiadványunkat!

10+1 dolog amit jó, ha megteszel, mielőtt telefont adsz a gyereked kezébe

Telefon a gyereknek? 10+1 gyakorlati szempont és ellenőrzőlista a biztonságos, tudatos okostelefon-használat bevezetéséhez.

Kapcsolattartás különválás után – Ajánlások a gyerek korához, egyedi szükségleteihez

Hogyan szervezzük a kapcsolattartást a válás, különválás után? Gyermekközpontú ajánlás és szempontrendszer a különváláshoz.

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart