Kis tégelyben nagy szív! – LUSH Charity Pot megvásárlásával most a Hintalovont is támogathatod

Vásárolj 2023. május 1. és június 30-a között LUSH Charity Pot terméket és támogasd vele munkánkat!
Hozz változást a világba pár száz forintból!

Hintalovon

2023.05.04.

A Charity Pot a Lush kéz- és testápolója, melynek az eladásából származó bevétel 100 százaléka (az ÁFA levonása után) olyan szervezetekhez kerül, aki az emberi jogok, környezet és állatvédelem területein dolgoznak. Nagy öröm számunkra, hogy megvásárlásával a 2023. május és június hónapokban a Hintalovon munkáját is lehet támogatni. 

Hozz változást a világba pár száz forintból! 

2022 végén sikeresen pályáztunk a LUSH Charity Pot felhívására, mely világszerte támogat olyan projekteket, melyek a hosszú távú megoldásokra törekednek, a megelőzésre és a probléma gyökerének kezelésére helyezik a hangsúlyt. Ennek során a csomagolásmentes Charity Pot nevű testápoló árának 100%-a (az adók levonása után) a Charity Pot alapba kerül, mely kis, közösségi szervezeteket és kampányokat támogat.

A Charity Pot érme háromféle mintával kapható. A kéz mintájú megvásárlásával a Hintalovon munkáját,  a levél mintájúval az Önkéntesek a Velencei-tóért munkáját, a mancs mintájúval a Hang a Kutyákért Alapítványt lehet támogatni. A tégelyes Charity Pot árából egyenlően részesül a három szervezet.

Mire fordítjuk az adományt?

A Hintalovon Alapítványban 13-17 éves gyerekekkel közösen dolgozunk a gyerekekért. Kiskorú Kollégáik tanácsadóként, aktivistaként, kutatóként dolgoznak az alapítvány szakembereivel, és kiállnak a gyerekekért. Az adományok a gyerekek bevonását támogatják.

Találkozzunk Budapesten!

Találkozzunk 2023. június 10-én a budapesti Fashion Street-en lévő LUSH üzlet előtt, és ismerd meg közelebbről, miért és hogyan vonjuk be a gyerekeket a gyerekjogi munkánkba.

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Karácsony, rajzfilmek, láthatatlanság – Tranker Kata válaszaival folytatódik a Hintalovon Összművészeti Projekt (HÖP) alkotóit bemutató sorozatunk.
A Je Suis Belle tervezte a Hintalovon 2020-as karácsonyi pólóit – keresd az adományboltban, ahol minden vásárlásoddal a gyermekjogokért folytatott munkát támogatod!
Hintalovon beszélgetések – emberi találkozások.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Hézagok és a falak a gyermekvédelemben és az iskolákban

Hézagok és falak: – a gyermekvédelemben és az iskolában

Töltsd le  a Hézagok és falak című, szakmai lektorálásunkkal készült kiadványt, melynek szerzője 10 év nevelőszülői és napközis nevelői tapasztalait és történeit osztja meg!

mi értelme az online kérdőíveknek

Van értelme kitöltenem? Kérdőíves konzultációkról gyerekeknek

Mire jó egy online kérdőív? Tényleg számít, mit gondolnak a gyerekek? Honnan tudhatjuk, hogy nem élnek vissza vele?

Minden gyereknek joga van a suliban …

Mit jelentenek a gyerekjogok az iskolában? Lehet-e enni a tanórán? Ki mehet-e a gyerek pisilni óra közben? Ha kíváncsi vagy összefoglalónkra, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le kiadványunkat!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart