Month: január 2023

Kik a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Kiskorú Kollégái? Egyszerre tanácsadóink, aktivistáink, társkutatóink, szerzőink, előadóink és önkénteseink.
A Kiskorú Kollégáink (KiKo-k) az alapítvány 13-17 éves önkéntes csapata. Tanácsadóként, kutatóként, aktivistaként dolgoznak velük, szakmai rendezvényeken és a médiában is kiállnak a gyerekek jogaiért. Segítik a gyerekek szempontjainak megjelenését saját munkánkban, hazai és nemzetközi programokon, emellett önálló projekteken is dolgoznak. Céljuk, hogy a gyerekek megismerjék jogaikat, a felnőttek pedig jobban figyelembe vegyék a gyerekek véleményét.
Nekünk szülőknek is nehéz látni, hogy gyerekünk valamiért szenved. Sokszor érezzük azt a sürgetést, hogy csak legyen már túl rajta. A negatív érzések azonban nem feltétlenül rosszak, sőt. Rosszabb, ha nem engedünk ennek teret, ha nem hagyunk elég időt a szomorkodásra, sírásra, lehangoltságra, rosszkedvre. A felvidítás és vigasztalás helyett engedjük meg a negatív érzéseket. Magunknak is.
2022. március elején, a Hintalovon Alapítvány meghirdette 1000 hátizsák akcióját az ukrán menekült gyerekek támogatására az Appy közösség gyermekvédelmi szervezeteivel közösen.
Hogyan segítsd a válsághelyzetben lévő gyerekeket és családjukat? Mit gondolj végig a menekült gyerekek segítésének kapcsán?

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

A nyár elmúlik, de az internet nem felejt

Fürdőruhás, napfényes gyerekfotók a közösségi médiában – de vajon minden ártatlan kép biztonságos? Útmutatónk segít, hogy felelős döntést hozz a posztolásról.

20 mondat, ahelyett hogy NE SÍRJ! – Plakát

Adunk néhány tippet arra, mit tudsz mondani ahelyett, hogy ne sírj! Töltsd le plakátunkat!

Amit felelős felnőttként a groomingról tudni érdemes

Ha kíváncsi vagy mit is jelent a grooming, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le az erről szóló kiadványunkat!

Cikkajánló