Követeink is részt vettek az EU Gyermekjogi Fórumán

A Hintalovon Alapítvány Gyermekjogi követei is részt vettek az Európai Bizottság 14. Gyermekjogi fórumán. Összefoglaltuk a fórum részleteit és a követek beszámolóját.

Hintalovon

2022.11.02.

2022. szeptember 27. és 29. között 14. alkalommal rendezték meg az Európai Bizottság Gyermekjogi fórumát, amelyen a Hintalovon Gyermekjogi követei is részt vettek.

Az Európai Bizottság az Európai Unió azon szerve, amelynek feladata meghatározni az egész Unióra vonatkozó stratégiákat, fejlesztendő területeket, illetve előkészíteni a jogszabályokat, egyéb döntéseket, és ellenőrizni mindezek megvalósulását. A gyermekjogi fórumok is ennek a folyamatnak a részei, így a gyermekek jogairól való közös gondolkodásra, a szakértők és a gyerekek tapasztalatainak, nézeteinek megosztására szolgálnak.

Az idei fórum két témára fókuszált. Egyrészt szó volt arról, hogyan válhatna a gyerekek védelme, illetve aktív bevonása, felhatalmazása még inkább gyermekközpontúvá. Másrészt szó volt a tavalyi év folyamán elfogadott gyermekjogi uniós stratégia értékeléséről is. A témákat előadások és olyan workshopok dolgozták fel, amelyek széles körben mutatták be a gyermekjogok egyes megközelítési aspektusait. Szó volt az ukrán–orosz konfliktus által érintett gyermekekről és a szülők aktív részvételéről a gyermekjogok megvalósításában is.

Az online fórumon a gyerekek részvételét az Eurochild nemzetközi szervezet bonyolította le, továbbá a hozzájuk kapcsolódó Children’s Council tagjai fel is szólaltak a háromnapos esemény során. A fórumon a Gyermekjogi követeink közül öten vettek részt, egyikőjük, mint előadó – szintén a Children’s Council tagjaként – fel is szólalt. Nélkülözhetetlennek tartjuk, hogy a gyerekek aktívan részt vehessenek a saját jogaikról való gondolkodásban, szemléletformálásban és a meglévő szabályok monitorozásában. Ennek fontos eleme az ilyen és ehhez hasonló fórumokon való részvételük, amely a konferencia számos résztvevője szerint is a leginspirálóbb része volt a háromnapos találkozónak. Izgalmas kérdés, hogy a gyerekek véleménye hogyan épül majd be az EU további tevékenységébe, de az látszik, hogy a gyerekek közvetlen részvétele már egyre inkább alapvetés lesz a gyerekekről szóló találkozókon, konferenciákon. 

Követeink így írtak a konferenciáról:

„A szerdai és a csütörtöki napon tudtam részt venni a fórumon, szerdán aktívabban, két előadást és egy workshopot hallgattam meg. Az előadások témája a globális konfliktusok, a gyerekek ellen elkövetett erőszak, valamint az orosz–ukrán háborús helyzet volt. Őszintén bevallom, a rengeteg, részletekben gazdag személyes beszámoló nagyon megérintett. Szívszorító volt hallgatni a történeteket gyerekekről, akik elvesztették a szüleiket, saját otthonuk elhagyására voltak kényszerülve, akár teljesen egyedül, vagy nincsenek biztonságban hazájukban. Úgy gondolom, hogy különösen fontos azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek a meghallgatása, akik első kézből tapasztalták és élték át az adott szituációt. A fórum erre kiváló lehetőséget biztosított. Külön ki szeretném emelni, hogy mennyire biztonságban éreztem magam az első naptól fogva, és azt, hogy mindenki tisztelettel és türelemmel fordult egymáshoz. Szó esett arról is, hogy elengedhetetlen az európai országok gyermekjogi szervezeteinek az összefogása, valaki erre úgy hivatkozott, hogy ez egy kicsit olyan, mint egy ökoszisztéma. Ahhoz, hogy a gyerekek biztonságban keljenek át a határokon, mindkét ország szervezeteinek együtt kell dolgoznia. Bár rengeteg dolgot tanultam és új információkból sem volt hiány, kicsit kívülállónak éreztem magam, és reméltem volna, hogy én is részt vehetek a megbeszéléseken. Ennek ellenére természetesen ez egy abszolút pozitív élmény volt, és nagyon örülök, hogy én is részese lehettem a programnak.”- Patyi Alexandra

„Bár én csak a csütörtöki napon vettem részt, és abból is kevés programon, technikai probléma miatt, de nekem nagyon tetszett. A workshop 2 eladását hallgattam meg, amelyek a nevelő/szülő szerepéről szóltak. Szerintem a mai világban nagyon nehéz meghatározni és betartani azt, amit egy szülőnek képviselnie kellene, így érdekes volt meghallgatni, hogy milyen kötelességei vannak egy gyerekekkel rendelkező felnőttnek. Értékes pillanat volt, mert sok újat megtudhattam mindezzel kapcsolatban, és nagyon hasznosnak gondolom, hogy beavatták a gyerekeket is, mert így fiatal szemmel már elsajátíthatunk gondolatokat. Személy szerint élveztem, és mind a nyelvtanulás, mind a téma szempontjából is nagyon hasznosnak találom.” – Darvas-Takács Hanna Zorka

„Számomra felemelő élmény volt azt látni, hogy érdemi munka és együttműködés folyik az Európai Bizottság és a különböző nemzetközi gyermekjogokat képviselő intézmények között. A program témájába illeszkedő online ülések és workshopok keretein belül több alkalommal szólaltak fel gyermekek, akiket az Európa Bizottság és a Fórum felnőtt munkatársai egyenrangú felekként kezeltek. Ez a programsorozat tökéletes példája annak, mennyire fontos, hogy a gyermekek jelenét és jövőjét befolyásoló kérdések kapcsán bevonjuk őket is a párbeszédbe.” – Orosz Anna Izabella

A fórum plenáris ülései az alábbi linken érhetőek el.

További tartalmak a témában

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Ne legyen tabu!- Hogyan beszélj a gyerekeddel a menstruációról?

Ne legyen tabu!- Hogyan beszélj a gyerekeddel a menstruációról?

Annak ellenére, hogy természetes jelenség, nem könnyű beszélgetni a menstruációról. Mit mondjunk a gyerekünknek és hogyan? Válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le kiadványunkat!

Ajánlások újságíróknak: interjúkészítés gyerekekkel

Hogyan lehet felelősen interjút készíteni gyerekjogi szempontból a gyerekekkel. A média munkatársainak szóló anyagunkban 14 pontban foglaljuk össze, töltsd le ajánlásunkat!

Online zaklatás- Kérdések és válaszok fiataloknak

Cikkajánló

×
×

Cart