Szülői elidegenítés

Mit jelent a szülői elidegenítés? Mit tehetünk szülőként, ha a gyerekünk a kapcsolattartási alkalmakkor dühös ránk? Olvasd el esettanulmányunkat!
Szülői elidegenítés

Hintalovon

2022.10.19.

Egy szülő azzal kereste meg Alapítványunkat, hogy az utóbbi időben észrevette: a kapcsolattartási alkalmak során a 12 éves gyereke a korának nem megfelelő kifejezéseket használva indokolatlanul mérges rá, nem szívesen beszélget vele úgy, mint korábban. A  legutóbbi három alkalom pedig sajnos meghiúsult, mert a fia egyszerűen visszautasította a találkozást vele. A megkereső szülő kétségbe van esve, mivel nem szeretné, hogy a gyerekével megromoljon a kapcsolata.

A megkereső szülőt szokás szerint először tájékoztattuk, hogy Alapítványunk gyermekjogi szemlélete szerint minden esetben az érintett gyerek érdeke felől közelítjük meg az esetet, függetlenül a megkeresőtől.

A jogszabályok szerint a kapcsolattartás mindenekelőtt a gyerek joga. A különélő szülőnek joga és kötelessége, de fontos, hogy a gondozó szülőnek is kötelessége a kapcsolattartás biztosítása, lehetővé tétele. Egy válást követő kapcsolattartási rend kialakításának minden esetben a gyerek érdeke, szükséglete és biztonsága szerint kell történnie. Ha valamelyik szülő eltűnik egy gyerek életéből, az nagyon komoly veszteség a számára. Akármilyen döntés is születik, biztosítani kell, hogy a gyerek mindkét szülővel annyi időt tölthessen, amennyi biztosítani tudja számára az érzelmi kapocs fennmaradását. Gyermekjogi megközelítés alapján lényeges, hogy az érintett gyerek semmiképp se legyen „elzárva” a másik szülőtől.

Természetesen fontos hangsúlyozni, hogy egy gyereket sem lehet a kapcsolattartásra rákényszeríteni. Egy megértő, és a gyerek érdekeit szem előtt tartó szülő minden esetben figyelembe veszi a gyerek véleményét ebben a kérdésben. A gyerekkel együtt élő szülőnek ugyanakkor kötelessége lehetővé tenni, hogy a szülőtársával kötött megállapodásban, illetve a hivatalos hatósági határozatban foglaltak szerint teljesülhessen a kapcsolattartás, azt nem akadályozhatja meg, hiszen a gyerek legfőbb érdeke és a jogszabályokban foglalt jogosultsága, hogy minőségi időt és kapcsolatot tudjon tartani a különélő szülőjével is. 

Egyáltalán nem szokatlan jelenség, hogy a tizenévesek (vagy akár a fiatalabb korú gyerekek is) dühösek vagy zavart, bizonytalanságot éreznek a szüleik szétválása, a család felbomlása miatt, és gyakran az egyik szülőjük mellé állnak a másikkal szemben. Fontos, hogy mindkét szülő értse meg a gyerek érzései mögött húzódó valódi okokat, és megfelelő érzékenységgel, türelemmel és támogatóan reagáljon a gyerek megnyilvánulásaira, miközben továbbra is mindkét szülőnek ösztönöznie kell a gyereket arra, hogy tartson folyamatos kapcsolatot a másik szülőjével is – akár az aktuális érzései ellenére is.

A szülői elidegenítésnek mint jelenségnek azonban nincs általánosan elfogadott definíciója. Egyébként nemzetközi viszonylatban is vitatott, hogy tekinthető-e szindrómának (van-e diagnosztizálható, egységes tünetegyüttes és következmény). De ha nem is tekintjük szindrómának, maga a jelenség létezik. Az utóbbi időben egyre többen érvelnek a fogalommal, hivatkoznak rá, de nincs erre vonatkozóan egységes gyakorlat vagy precedens. Azonban minden esetben, amikor felmerül a gyanú, hogy a gyerek ki van téve az elidegenítés veszélyének, érdemes lépéseket tenni – akár külső segítők, szakemberek bevonásával.

Sajnos előfordul, hogy az egyik szülő – általában az, aki a gyerekekről elsődlegesen gondoskodik – megpróbálja elidegeníteni a gyereket a másik szülőtől. Ez a helyzet a gyerek és a szülő számára is nagyon ártalmas, bár nyilván az éli meg a legnehezebben, aki ellen az „elidegenítés” zajlik. Súlyosabb esetben ez abban is megnyilvánulhat, hogy a gyerek egyre inkább és egyre határozottabban elutasítja a másik szülőt, nem akar vele találkozni, ellenszenvvel viseltet iránta és minden iránt, ami hozzá kapcsolódik, legyen szó ajándékról, játékról vagy a rokonokról. Akár odáig is fajulhat a helyzet, hogy a gyerek sértő módon viselkedik vele szemben – függetlenül attól, hogy milyen helyzetről van szó: az elutasítás általános és minden területre kiterjedő lehet.

A gyerek szinte automatikusan és reflexszerűen áll annak a szülőnek a pártjára valamennyi élethelyzetben, aki a másik ellen neveli őt. Az ő mondatait ismétli, olyan szavakat, kifejezéseket használ, amiket az a szülő szokott. Ez időnként nagyon látványos jele ennek a jelenségnek, hiszen a gyerek életkorához, annak megfelelő tudásához, szókincséhez nem feltétlen illeszkednek ezek a kijelentések. Ha a szülő kellőképpen „sikeres” ebben az elidegenítő tevékenységben, akkor idővel a gyereknek annyira sajátjává válik a másik szülő „démonizálása”, hogy maga is kitalál történeteket, önálló véleményt alkothat róla, és ezt általában nyíltan fel is vállalja – ami különösen rosszul esik és nehéz elviselni a „besározott” szülőnek. Ebben az esetben egyértelműen arról van szó, hogy a gyerek meg akar felelni a gondozó szülőjének, és sajnos ezt az elutasításon, a másik szülő idegenként, ellenségként való kezelésén keresztül juttatja kifejezésre. Már ennyiből is egyértelmű, hogy az ilyen esetek akár odáig is juthatnak, hogy idővel a gyerek és a szülő között tényleg minden kapcsolat megszakad.

Nagyon fontos feladat ennek a veszteségnek az elkerülése, amelyre felhívtuk a megkereső figyelmét is a fenti esetben. A gyereket nem lehet és nem is szabad a másik szülőtől elidegeníteni. A megkeresőnek azt tanácsoltuk, hogy próbálja meg a gondozó szülő figyelmét felhívni arra, milyen veszélyes ez a viselkedés, és hogy valójában nincs ok „szeretetharcra” a szülők között. A gyerek mindkettőjüket szereti, külön-külön, és nem egymás rovására. Az elidegenítésre törekvő szülőnek sokféle motivációja lehet – a belső bizonytalanságtól a félelmen át a dühig. Azonban ezek mind a szülő saját történetei, és nem a gyereké. Ezek kiélése, feldolgozása sem történhet a gyereken keresztül. Ha nem tudják a szülők egymás között tisztázni a helyzetet, mindenképpen külső segítséget kell bevonni, hogy a végleges, tényleges elidegenedés megelőzhető legyen. Azt is érdemes látni, hogy a gyerek sokszor azért „partner” a szülő elidegenítő törekvéseiben, azért alkalmazkodik maximálisan az elvárásaihoz, mert fél attól, hogy a másik szülő után őt is elveszíti.

Mind a különélő szülőnek, mind a gyereket körülvevő felnőtteknek, szakembereknek nagyon fontos látni, hogy az elidegenítésnek nem csak, vagy nem elsősorban a fizikai dimenziója okoz kárt (tehát a gyerek elválasztása a másik szülőtől), hanem az érzelmi dimenziója is, aminek részeként a gyerek érzelmileg „leválik” a tőle különélő szülőjétől. Ez a leválás pedig azért történhet meg, mert a gyerek kiszolgáltatott annak a szülőnek, aki az elidegenítést folytatja, vele nem tud/nem akar konfrontálódni, őt nem szeretné elveszíteni (ha már a másik szülőt, úgy érzi, elveszítette). Ilyenkor a gyerekkel élő szülő iránt érzett lojalitás gyakorlatilag a gyerek érzelmi biztonságának alapjává válhat. Amennyiben a különélő szülő és a gyerek környezetében lévő felnőttek ismerik ezt a hátterét a jelenségnek, akkoregyúttal meg is értik és el is fogadják, hogy a gyereken nem kérhetik számon, hogy így viselkedik. Kommunikálni viszont lehet a gyerek felé, hogy ez nehéz a különélő szülőnek, a külön élő szülő magam is elmondhatja, hogy nem érzi jól magát ebben a helyzetben, és fontos az is, hogy jelezze a gyerek felé, hogy teljesen megérti az ő érzéseit is.

Azt javasoltuk a megkereső szülőnek a jelen helyzetben, hogy azzal tudja ő maga is támogatni, segíteni a gyerekét, hogy biztosít számára egy olyan elvárás- és megfelelésmentes légkört, amiben a gyerek valóban gyerek lehet. Amiben tudatosan nem az a téma, hogy mi zajlik a két szülő között (és hogy abban a felnőttek hogy érzik magukat), hanem hogy a gyerekkel/gyerekben mi történik éppen. Arról érdemes tehát a gyerekével beszélgetnie, amiről a gyerek szeretne, ami a gyereket érdekli,, mindezt felszabadultan, hogy ne érezze kötelességnek a szülővel való  beszélgetést. S ha adott esetben nem akarna vele beszélni a gyerek, akkor is azt kell mutatnia felé a szülőnek, hogy ő jelen van, értő módon hallgat és figyel rá, számíthat rá. A csend is lehet megerősítő ilyenkor. Ha van olyan közös aktivitás, amit mindketten szeretnek (sport, kikapcsolódás, bármilyen egyéb tevékenység), az mindenképp javasolható, hogy csinálják együtt; illetve ha vannak olyan közös ismerősök, akiknek a társaságában jól érzi magát a gyerek, akkor találkozzanak velük együtt.

Ne legyen elvárás, hogy a kapcsolattartások idején „megoldják” a problémákat, vagy „bepótolják” a kieső időt. Az sem szabad, hogy elvárás legyen, hogy visszaállítsák a régen szokásos normákat, kereteket. Most ugyanis ez a jelenlegi helyzet a realitás. Ezzel kell élni, ami most van. Ebben a legtöbb és a legnagyobb megtartó ereje az elfogadásnak és a feltétel nélküli szeretet megélésének van. Egyébként ez hihetetlenül megerősítő tud lenni a gyerek számára is, hiszen a vele együtt élő szülő szeretete egyfajta függő viszonyt jelent, amely feltételekhez kötött, akár „manipulált” is lehet ilyenkor. Ehhez képest kell és érdemes a külön élő szülőnek alternatívát mutatni, mást nyújtani a kapcsolattartás során. Azzal a különélő szülőnek ugyanakkor fontos tisztában lenni, hogy a másik szülő helyett sajnos soha nem tud jó döntéseket hozni; nem lehet a másik helyett úgymond „okosnak lenni”. Amiért viszont a szülő felelősséget tud vállalni, azok a saját döntései, a saját hozzáállása az adott helyzethez.

A témával kapcsolatban ajánljuk a további forrásokat:

Az esettanulmányaink valódi történeten alapszanak, de a felismerhetőség elkerülése miatt, az érintett gyerek(ek) védelme érdekében minden egyedi körülményt és jellemzőt megváltoztattunk, így bármilyen egyezés csak a véletlen műve lehet. 

További tartalmak a témában

A Gyermekjogi Központunkhoz az elmúlt napokban több esetben érkezett kérdés elvált szülők gyermekükkel történő kapcsolattartásának az újonnan elmaradt őszi szünetet érintő megvalósulásának lehetőségeiről, és hogy hogyan tudnak azok a szülők e kérdésben a gyerekeik érdekében eljárni, akik között egyébként is kifejezetten és hosszú ideje megromlott a kommunikáció és a kapcsolat.
Sok esetben még a gyerekekkel közvetlenül foglalkozó munkatársak (tanárok, védőnők, háziorvosok, pszichológusok, stb.) sem mindig tudják pontosan, mikor, mit, hogyan és kinek kell jelezni.
Beszélgetés Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogásszal arról is, hogy elvált szülők esetében hogyan tartsuk a kapcsolatot a gyerekkel a kijárási korlátozás alatt?
Mi a teendő szülőként akkor, ha a család egy másik tagja úgy oszt meg képeket a gyerekünkről, hogy mi azzal nem értünk egyet? Milyen jogszabályok vonatkoznak a posztolásra, és milyen lehetőségeink vannak ilyen esetekben?

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Szexting – Mit gondolj át mielőtt belemész ebbe a játékba?

Ha kíváncsi vagy mit is jelent a szexting és mit érdemes átgondolnod mielőtt belemész ebbe a játékba, akkor  töltsd le az erről szóló plakátunkat!

Internetes házirend – Segítség szülőknek és gyerekeknek

Nem tudod hogyan szabályozd a netezést? Támogasd, vedd el, korlátozd? Ha bizonytalan, mennyit lés hogyan lehessen otthon netezni, ez a kidvány neked szól!

Tanárként a digitális osztályteremben

Összeállítottunk egy segítő anyagot a tanároknak, melyben az aktuális helyzettől a digitális gyerekeken át a konkrét praktikákig, technikákig, valamint a magunkról való gondoskodásig számos, hasznos információt gyűjtöttek össze.  Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd összefoglalónkat!

Cikkajánló

×
×

Cart