Ügyvezető igazgató a Hintalovon Alapítványnál

Szeptembertől ügyvezető igazgatóval kiegészülve folytatja munkáját a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. Rohrböck Kinga az operációs folyamatok kialakítása mellett az adományszervezési stratégia meghatározásáért és megvalósításáért felel.

Hintalovon

2022.10.12.

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2022 szeptemberével Rohrböck Kingát választotta ügyvezető igazgatójának, aki korábban a Logiscoolnál, az UNICEFnél és az InterComnál is tevékenykedett.

Szeptembertől ügyvezető igazgatóval kiegészülve folytatja munkáját a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. Rohrböck Kinga az operációs folyamatok kialakítása mellett az adományszervezési stratégia meghatározásáért és megvalósításáért felel. Az Alapítvány szakmai vezetője és a kuratórium elnöke továbbra is dr. Bárdossy-Sánta Nóra. Mindeközben dr. Gyurkó Szilvia – aki az Alapítvány létrehozója – szakmai mentorként segíti a munkát.

Kinga 2019 szeptemberétől a Logiscool magyar tulajdonú franchise hálózatnál dolgozott mint business success manager. A Logiscool 718 éves gyerekek számára oktat programozást 35 országban, több mint 170 000 diákkal, amelyből Kingához 16 ország tartozott. A nemzetközi iskolahálózatban többek között az üzleti teljesítmények és a hatékonyság növelése volt a feladata.

20122015 között az Unicef Magyarország egyéni, majd vállalati adományozási vezetője volt. Megalkotta az egyéni és vállalati adománygyűjtési stratégiát, amivel négyszeresére növelte a bevételi forrásokat. 2013-ban a Haiyan tájfun károsultjai számára 35 millió forint gyűlt össze egyetlen hét alatt. 

2012 előtt az Intercom filmforgalmazó cégnél dolgozott mint brand manager, később mint marketing vezető. Feladata volt a DVD és a Blu-ray termékek magyar piacra való bevezetése, amellyel +50%-os piaci részesedést ért el. Háromszor nyerték el a legjobb licencdíjat és kétszer a legjobb marketingkampány díját a régióban.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a Hintalovon Alapítványnál folytathatom a pályámat. Bízom benne, hogy multinacionális és nonprofit területen szerzett tapasztalataimmal, a gyerekek iránti elkötelezettséggel és mint négygyermekes édesanya, olyan hosszú távú, mérhető, rendszerszintű megoldásokat tudunk kialakítani, amelyekkel még nagyobb hatást érünk el a jövőben. Nagyon várom a közös munkát. “

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2015 óta dolgozik azért, hogy felhívja a figyelmet a gyerekek jogaira. Az Alapítvány küldetése a Magyarországon élő gyerekek jogainak érvényesítése és támogatása. Célja, hogy a felnőtt társadalom minél szélesebb körben vállaljon felelősséget, és tegyen a gyerekek kiegyensúlyozott fejlődéséért. Munkájukat olyan szakemberek segítik, akik évek óta dolgoznak a gyerekekért, és sikeresen alkalmazzák az Alapítvány által képviselt gyermekjogi megközelítést. 

Az Alapítvány programjai: a jogi segítségnyújtással foglalkozó Gyermekjogi Központ; a gyerekek véleményének figyelembevételét támogató Gyerekrészvétel Program; valamint az intézményi bántalmazás megelőzését szolgáló NEMECSEK Program. Az Alapítvány minden évben kiadja a Gyermekjogi jelentést, amelyben bemutatja a gyermekjogok aktuális, hazai helyzetét.

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Vannak akik hasznot próbálnak húzni a menekültek kiszolgáltatott helyzetéből. Miről ismerheted fel az ilyen helyzeteket?
Gyerekeknek szóló, a helyzet értelmezését, megértését segítő anyagok a digitális oktatásról, az adatvédelemről és az ezekkel összefüggő legfontosabb kérdésekről koronavírus idején.
A gyerekeket érintő döntésekben oda kell figyelni a gyerekek véleményére is. Nincs ez másként a koronavírus alatt sem; magyarul is elérhető a felmérés, amiben elmondhatják a véleményüket.
Szülői tanácsadást digitális gyermekvédelem és szülőség témákban gyereknap alkalmából – a 12. kerület meghívásának tettünk eleget.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Mi az a grooming és hogyan ismerheted fel?

Plakátunkban összefoglaltuk neked a grooming jeleit és találhatsz pár hasznos tanácsot is, hogy hogyan lehetsz az online térben biztonságban. Válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le erről szóló kiadványunkat!

Vigyázz magadra! – Miért és hogyan vonjuk be a gyerekeket az erőszak elleni védelembe?

Szeretnénk, hogy a gyerekek szólnának, ha bántják őket vagy másokat, lépjenek fel az erőszak ellen. De hogyan érjük ezt el? Ha kíváncsi vagy válaszainkra, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le kiadványunkat!

Olyan buta vagyok Anya!

Mit teszel, ha a gyereked saját magát szidja? Hogyan erősítheted gyereked önbizalmát? Olvasd el tippjeinket!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart