Magyar fiatal is van a Eurochild Gyerektanácsában

Egy magyar fiatal is bekerült az egyik legnagyobb európai gyerekjogi szervezet, a Eurochild Gyerektanácsába.

Hintalovon

2022.07.13.

A Hintalovon Alapítvány 2018 óta tagja a legnagyobb európai gyermekjogi, gyermekjóléti ernyőszervezetnek, a Eurochildnak.

A Eurochild idén harmadszorra hirdetett felvételt a Gyerektanácsába (Eurochild Children’s Council), amelybe most először egy magyar fiatal is bekerült, a Hintalovon Alapítvány támogatásával, 10 másik európai országban élő gyerekkel együtt. A jelenlegi Gyerektanács tagjai két éven keresztül dolgoznak majd együtt tanácsadóként az Eurochild munkáját támogatva.

2022. májusában találkozott először élőben a Gyerektanács Brüsszelben, ahol megismerkedtek a szervezettel és egymással. Mór, a Gyerektanács magyar tagja mesélt az élményről:

Brüsszelben bemutatkoztunk, és végre találkoztam a többi ECC taggal is, és most nem egy apró dobozon a képernyőmön. Egy brüsszeli szállodában szálltunk meg, és ott, a legfelső emeleten zajlottak a találkozók. A személyzet bemutatta nekünk a Eurochildot és azt, hogy mit fogunk csinálni. Ezek után felírtuk a reményeinket, elvárásainkat (mire számítunk a két év alatt). A második napon az Európai Parlamentbe látogattunk el. Nagyon szép volt, és még EU-zászlót is kaptam. A harmadik, egyben utolsó napon találkoztunk az EU gyermekjogi biztosával. Nagyon kedves volt. A harmadik nap félbe volt szakadva, mert mindenkinek haza kellett mennie. Így hát elképesztő élménnyel érkeztem vissza Budapestre.

Mi a Eurochild?

A Eurochild az európai gyermekekkel és a gyermekekért dolgozó szervezetek és egyének hálózata. Egy közel 200 tagszervezetet tömörítő európai ernyőszervezet, ami a gyerekek jogaiért és jóllétéért dolgozik. Nemzetközi szinteken képviselik a gyermekjogokat a politikai döntéshozatalban, lobbiznak, nemzetközi kutatásokat és kampányokat folytatnak, szakmai támogatást nyújtanak. Céljuk, hogy elősegítsék a jó gyakorlatok és tapasztalatok megosztását Európában.

A gyerekek a saját életük szakértői. Lényeges, hogy részt vegyenek az őket érintő döntésekben. A Eurochild példát mutat, és elkötelezett amellett, hogy támogassa a gyermekek és fiatalok közvetlen bevonását a munkába, ennek egyik legfontosabb eleme a Gyerektanács. A szervezet különös hangsúlyt helyez arra, hogy támogassa a gyerekek részvételét az őket érintő kérdésekben, és hogy elősegítse, hogy a gyerekek véleményét figyelembe vegyék a kormányzati döntéshozatalban.

Az elmúlt években is együtt dolgozott a Hintalovon Alapítvány a Eurochild-dal gyerekrészvételi projektekben, konzultációkban, a gyerek önkéntesek is részt vettek nemzetközi fórumokon, konferenciákon. A közös munka Gyerektanácson keresztül is tovább folytatódik.

Kiemelt kép innen.

További tartalmak a témában

Felismerjük-e a gyermekbántalmazást és ha igen, mit teszünk ellene? Megjelent a Hintalovon Alapítvány kutatás a közösségi gyerekvédelemről
Gyerek önkénteseink, a Kiskorú Kollégák segítenek abban, hogy igazán hitelesen tudjunk beszélni a gyerekekről és a gyerekjogokról. Tudj meg többet a közös munkánkról!
Összegyűjtöttük a gyerekekkel való közös munka tapasztalatait és tanulságait 2023-ból.
A civilek és a kormány félévente esedékes találkozóján Gyermekjogi Követünk az első gyermek résztvevőként vett részt, miután 2019-ben a követek meghívást kaptak a részvételre.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Jé, ezt nem is tudtam…- Menstruációról gyerekeknek

Mindent a menstruációról. Gyerekeknek szóló kiadványunkban összeszedtük a menstruációval kapcsolatos legfontosabb információkat! Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le kiadványunkat!

És most mi lesz? – A gyerekek válással kapcsolatos kérdései és lehetséges válaszok

Hogyan válaszoljunk a gyerekek válással kapcsolatos kérdéseire hitelesen és felelősségteljesen? Összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket, és segítünk felkészülni a nehéz beszélgetésekre. Töltsd le szakmai anyagunkat!

10+1 tipp, hogyan valósíthatsz meg gyerekrészvételt az iskolában

Szeretnél olyan iskolai közösséget, ahol a gyerekek érzik, hogy számít a véleményük és valódi hatásuk van? Töltsd le a „10+1 tipp” kiadványunkat, és próbáld ki, hogyan válhat a gyerekrészvétel a mindennapok részévé!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2025 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart