Segíts velünk az Ukrajnából menekült gyerekeknek!

Hintalovon

2022.03.02.

Fantasztikus társadalmi összefogásnak és odaadó segítségnyújtásnak lehetünk tanúi, azonban még mindig van mit tenni.. A gyerekjogok képviselőjeként fontosnak érezzük, hogy odafigyeljünk a Magyarországra érkező gyerekek támogatására. Az elsődleges szükségletek (étel, ital) ellátása után mi az amit adni tudunk?

A Hintalovon Alapítvány felajánlja a 2022.március 1.-től május 31-ig a 13620-as adományvonalra érkező bevételét az Ukrajnából menekült gyerekek megsegítésére. A adományvonalunk márciusi és áprilisi bevételéből olyan, kifejezetten gyerekeknek szánt eszközöket vásárolunk ami elsősorban a gyerekek lelkének, mentális egészségének segít ezekben a borzalmasan nehéz napokban.

Nagyon fontos, hogy a gyerekek gyerekek maradhassanak a legnehezebb helyzetben is. Minden szülő tudja, hogy mekkora jelentősége lehet egy szőrös kis barátnak, akit baj esetén meg lehet szorítani, akinek mágikus ereje lehet a nehéz helyzetekben. Mi ebben szeretnénk az ide menekülő gyerekeknek segíteni. Odafordulással, apró figyelmességgel, jelzéssel, hogy odafigyelünk rájuk, hogy nincsenek egyedül hagyva. Szeretnénk adni valamit a gyerekeknek, ami csak az övé. Segítségünk egy kis hátizsák, apró figyelmességekkel töltve.

Minden hívás 500 Ft, amely az adott szolgáltató havi számláján jelenik meg majd. Adományvonalunk 2018-ban indult el, a 13620-as szám a Vodafone, a Telenor és a Magyar Telekom hálózatából hívható. A hívás/SMS ára a hónap végén, a telefonszámládra terhelődik. Az Alapítvány vállalja, hogy a befolyt adományokból 2022. március 1. és május 31. között gyerekeknek szánt termékeket vásárol és azt ellenőrzött módon eljuttatja az érintetteknek.

Célunk, hogy legalább 1000, olyan gyerekeknek való hátizsákot állítsunk össze, amelyben a gyerekek számára fontos, alapvető higiéniai termékeken túl (fogkrém, fogkefe, kézfertőtlenítő, zsebkendő) néhány olyan segítő , támogató apróságot (foglalkoztató füzet, kisebb méretű plüss) helyezünk el ami segít a gyerekeknek abban, hogy gyerekek maradhassanak. A gyűjtéshez egyeztettünk a terepen dolgozó szakemberekkel és megpróbáljuk a helyben felmerülő igényeknek megfelelően támogatni a munkájukat. Elsőként a budapesti pályaudvarokra érkező gyerekek megsegítésére szeretnénk támogatást adni.

Amennyiben már nem lesz szükség a gyerekcsomagokra, és gyerekeknek szánt eszközökre, akkor a fennmaradó összeget az Unicef Magyarország ukrajnai segélyprogramjának fogjuk felajánlani. A beérkező összegekről és ráfordításokról a hintalovon.hu oldalon rendszeresen beszámolunk majd.

Támogatóink:

( a lista folyamatosan frissül)

További tartalmak a témában

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Teljesen rendben van, ha- plakát

Teljesen rendben van – Plakát

Milyen az a hely, ahol a gyerekek biztonságban érzik magukat? Szerintünk olyan, ahol lehet hibázni, kérdezni, fáradtnak lenni, segítséget kérni  Ha kíváncsi vagy plakátunkra, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le még ma!

Ismerd meg a jogaidat! – Gyerekjogokról gyerekeknek

18 éven aluli vagy és mindig csak a kötelességeiddel jönnek? Ismerd meg a jogaidat is, ez a kiadványunk neked szól! A gyerekjog világnézet:)

Online konzultáció gyerekekkel

Milyen szempontokt érdemes figyelembevenni, ha egy gyerekekkel, virtuálisan, online tartunk megbeszélést? Ajánlás szakembereknek.

Cikkajánló

×
×

Cart