Kérdések és válaszok a “gyermekvédelmi” népszavazásról – 1. Kérdés

Népszavazási “Kérdések és válaszok” – 4 részes sorozatunkban a gyermekjogok és a gyerekek legfőbb érdeke szempontjából értékelve végigvesszük a “gyermekvédelmi” népszavazás egyes kérdéseit: Érthetőek-e a kérdések, adható-e rájuk egyértelmű válasz, mi lehet a szakmai háttere az egyes kérdéseknek, mit volna érdemes végiggondolni a feltett kérdések és a gyerekvédelem kontextusában?

1. Kérdés: Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak? 

Válasz: Nem érthető a kérdés.  

Miért?

Az iskolák legjobban akkor tudnak működni ha a gyerekekkel, szülőkkel, családokkal, való együttműködésre törekszenek. Ennek megfelelően a legtöbb iskola odafigyel arra, hogy a szülőket tájékoztassa azokról a tanrendhez illeszkedő, külső meghívottak által tartott foglalkozásokról, programokról, ami a gyereküket is érinti. 

Főszabály szerint a szülő (mint törvényes képviselő), amikor iskolába engedi a gyerekét, akkor rábízza az ott dolgozó tanárokra, felelős felnőttekre. Ha lehetősége van rá, úgy választ iskolát, osztályt, pedagógiai programot, hogy nyugodt lehessen abban, a gyereke jó helyen lesz. Ez tükröződik a jogszabályokban is. Az iskola maga dönthet arról hogy milyen módon valósítja meg a pedagógiai programját – például hogy egyes témákhoz felkér-e az iskolán kívülről szakembereket. Ezekhez a döntésekhez nem kell külön a szülő előzetes hozzájárulása. Az iskola és a szülő, meg a gyerek közötti együttműködés arra a bizalomra épül, hogy ami az iskolában történik, az a gyermek legfőbb érdekét szolgálja. 

Ez a működés általánosan elfogadott: rendőrök tartanak előadás társadalomismeret órán a közbiztonságról, képzőművészeket látnak vendégül rajzórán, múzeumpedagógust történelemórán.

A szexualitás (szexuális kultúra) kérdéseivel a Nemzeti Alaptanterv szerint kötelező foglalkoznia az iskoláknak. A 9-12. évfolyamon, etika órán, a “kapcsolatok világa” témakörben. 5-8. évfolyamon a “szaporodás és egyedfejlődés” mellett, sőt, még a média órákon is elő kell kerülnie a kérdésnek (a normaszegések vonatkozásában, mint “öncélú szexualitás”). Az eddigi gyakorlat az volt, hogy ha egy iskola meg tudta oldani ezeknek a témáknak a felelős, szakmailag jó színvonalú oktatását a saját etika, biológia, média tanáraival, akkor általában nem kért fel külsős szakembert – a gyerekek pedig egy sima tanórán hallhattak ezekről az izgalmas témákról. Ha nem tudta megoldani, akkor vagy nem foglalkoztak a témával (ami nagyon gyakran megtörtént), vagy kerestek egy külső szakembert. Gyakran az iskolai védőnőt, ritkábban egy civil szervezetet. Ezekről az esetekről eddig is, főszabály szerint tájékoztatták a gyerekeket és a szülőket is. Nagyon helyesen. Miért jó ez a gyakorlat? 

A szexualitás egy nagyon érzékeny téma. Az egy osztályba járó gyerekek és családjaik között nagy különbségek lehetnek. Vannak családok, ahol keveset beszélnek a szexualitással összefüggő kérdésekről. Más családokban, főleg ahol van nagyobb testvér, a kisebbek általában többet tudnak, mint a kortársaik. A gyerekek információ mennyisége alapvetően különbözhet. Emiatt borzasztó nehéz ebben a témában jó órát tartani – vigyázva, hogy ne legyen se túl sok, se elbagatellizáltan kevés, ami elhangzik. Mindezt úgy, hogy egy nagyon átszexualizált világban élünk…Ne legyünk álszentek. A gyerekek elég sokat tudnak (vagy azt hiszik, hogy sokat tudnak). 

Emiatt hatalmas felelősség hárul azokra, akik iskolában szexualitással összefüggő előadást tartanak. A gyerekek hazaviszik az információkat (legalábbis amit és ahogyan megértettek), és ha az például ellentétes, provokatív vagy túl sok a családnak, akkor könnyen találhatja magát nehéz helyzetben.   

Még sokat lehetne írni az ilyen helyzetek bonyolultságáról, de már ennyiből is látszik, hogy nagyon jó, ha a szülők előzetesen tudnak arról, hogy a gyerek miről, hogyan, kitől hall információkat. Az a legjobb, ha nekik is lehetőségük van előzetesen (pl. egy szülőin) találkozni az előadást tartókkal. Az viszont szinte borítékolható, hogy minden elővigyázatosság, körültekintés, szakmailag maximális teljesítmény mellett is lesznek konfliktusok, ha elkezdünk a szexualitásról beszélgetni. Egyszerűen azért, mert ez a téma még mindig tabu. Ráadásul nagyon személyes (mindenkinek van viszonya a szexualitáshoz). A tabukkal meg általában mit csinálunk? Elhallgatjuk és tovább titkoljuk. 

A helyzet tehát összetett. A jelenlegi gyakorlatban vannak jó elemek, és előre kódolt nehézségek. Érdemes tehát beszélni minderről társadalmi szinten is. De mik a valódi kérdések, ha gyermekeknek köznevelési intézményben szexualitással kapcsolatos foglalkozásokról van szó? 

 Az iskolába járó 6-18 éves korosztály nem vehető egy kalap alá. Nyilvánvalóan nem tekinthető a kíváncsiságuk és az információszükségletük azonosnak, ha a szexualitás témájáról van szó. Akkor miért kellene úgy kezelnünk őket, mint egyetlen halmazt? 

Azok a gyerekek, akik már létesíthetnek szexuális kapcsolatot (tehát elmúltak 12 évesek), kérdezhetnek-e a szexualitásról az iskolában? Egy 14 évesnél idősebb gyerek (aki bárkivel szexelhet szabadon) kérdezhet szabadon, érdeklődése szerint, egy szexualitás témájával foglalkozó órán? 

Egyáltalán rendben van az, hogy 12 év az alsó korhatára a beleegyezéses szexuális kapcsolatnak?  

Mi a helyzet, ha a szülők, gondviselők nem járulnak hozzá, hogy a gyerekek a szexualitásról beszélgessenek egy szakemberrel? Ki képviseli ilyenkor pl. egy kamasz gyerek érdekeit? Milyen lehetőségei vannak annak a gyereknek, aki nem az osztály előtt, hanem kisebb csoportban, vagy egyénileg kérdezne ezekről a témákról? (Ők a többség!) 

Az is kérdés, hogy mit jelent a szexuális irányultságok bemutatása? A nemzeti alaptanterv hatályos szövege szerint minden gyermeket “hozzá kell segíteni, hogy képessé váljék érzelmeinek hiteles kifejezésére, a mások helyzetébe történő beleélés képességének az empátiának a fejlődésére, valamint a kölcsönös elfogadásra.” Ezzel a nevelési céllal hogyan van összhangban a szexuális irányultságok bemutatásának korlátozása? 

Mi a helyzet akkor ha az óratartó a nemzeti alaptantervnek megfelelő társas kapcsolatokról beszél a gyerekeknek, és ők a szexuális irányultságokról kérdeznek? Kérdésre lehet válaszolni vagy az is tilos? Azt kell mondani a kérdező gyereknek, hogy nincs joga ehhez az információhoz? Vagy csak akkor, ha előtte a szülővel egyeztet a tanár? Hogyan befolyásolja ez az iskola-szülő-gyermek közötti bizalmi kapcsolatot? 

Az iskolai szexuális edukáció helyzete hosszú évek óta komoly reformra szorul, de nem erre a változtatásra vártunk. Hanem olyanra, amelyben a gyerekek valódi segítséget és válaszokat kapnak  a kérdéseikre, amelyben mi felnőttek nem teszünk úgy, mintha a szexualitással összefüggő kérdések nem léteznének. 

Mindannyiunknak vannak ilyen kérdéseink, még felnőttként is. Nem lett volna jobb nekünk is, ha már gyerekként kapunk értő és odafigyelő támpontokat?

Kérdések és válaszok a “Gyermekvédelmi” népszavazásról sorozat kapcsolódó cikkei: 2. kérdés, 3. kérdés.4. kérdés