2000 ügy – 1 éves a Hintalovon Chatbot

chatbot

Hintalovon

2021.08.25.

Gyermekjogi Központunk épp egy évvel ezelőtt indította el mesterséges intelligencián alapuló szolgáltatását, a chatrobotot. Bevezetése komoly és átfogó változás volt az Alapítvány életében, a robot szükségességét a megkeresések nagyon magas és folyamatosan növekvő száma tette szükségessé: a beérkező esetek elemzése során kiderült ugyanis, hogy nagy részük ismétlődő kérdés, melyek megválaszolása annyira lefoglalta a Gyermekjogi Központ kapacitásait, hogy sokszor nem jutott idő az összetett problémák megválaszolására. A növekvő ügyféligény és a nagyobb hatékonyság érdekében jogsegély-szolgáltatásunk a chatrobottal kiszélesedett: országos szintű lefedettséget és azonnal, könnyen elérhető segítséget biztosítunk a gyerekek jogainak érvényre juttatásában.

1 év alatt közel 2000 emberhez jutott el a szolgáltatás

A chatrobot online tudásbázisát szakembereink rendszeresen frissítik és nagy hangsúly helyeznek arra, hogy a felnőttek és a gyerekek kérdéseire külön is fel legyen készítve a chat. A felhasználóink száma folyamatosan emelkedik, egyre szélesebb körben válik ismerté, a robot ebből pedig folyamatosan tanul, háttértudása hónapról-hónapra bővítésre kerül, és egyre több kérdésre, egyre több témakörben tud választ adni. Míg Központunk az elmúlt 5 évben kb. 1500 gyermekjogi megkeresésben tudott eljárni, addig chatrobotunk indulása óta – azaz csupán az eltelt egy év alatt – közel 2000 regisztrált felhasználó megkeresésére válaszolt. Havonta átlagosan 3000-5000 üzenetváltás zajlik a jogsegély chaten, de volt már olyan mozgalmas hónapunk, amikor 19000 interakciót vezényelt le a bot. 

A felhasználó nem csupán naprakész, könnyen érthető, gyakorlatorientált válaszokat kap egyedi esetekben, hanem számos, az gyermekközpontú anyagot, iránymutatást, kisokost is beépítettünk a válaszok kiegészítőjeként. Ezek akkor hasznosak, ha a felhasználónak részletesebb ismeretanyagra lenne szüksége. Ha tehát egy válasz kapcsolódik az Alapítvány adományboltjában található valamely anyagunkhoz, a robot egy kattintással át is vezeti a kérdezőt ahhoz a termékhez.

A legfontosabb tapasztalás a chatbot kapcsán ,hogy hogy a jogkeresés hatékonysága, az segítségkérők ebben való támogatása kulcskérdés lehet sok esetben. Tanácsadó chatrobotunk elsődleges célja így továbbra is , hogy a konkrét élethelyzetek jellemzői alapján a gyerekközpontú szempontok kijelölésével segíthesse az érdeklődőket a jog útvesztőiben.

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

A gyermekrészvétel a legtöbb esetben egy fontos és jó dolog – mi a helyzet a politikai kampányokkal? Lehetnek ezekben a gyerekek nem eszközök vagy biodíszletek?
Mit tanultunk 2025-ben a gyerekekért végzett képzésekből? Összegyűjtöttük a Hintalovon Akadémia legfontosabb tapasztalatait és eredményeit.
Hogyan biztosítható a gyerek legjobb érdeke, ha a szülők válnak, vagy ha felmerül a gyerek nevelésbe vétele? Mitől érzik úgy a gyerekek a vonatkozó jogi eljárások során, hogy tisztelik őket, és az ő érdeküket tartják szem előtt?
A gyerekes családok életét nagyban befolyásolja az oktatási intézményekre a járványhelyzetben vonatkozó zárási és nyitási szabályok. Sok kérdést kaptunk az április 19-i újranyitással kapcsolatban, mivel számos egyedi szempont merülhet fel a családok életében, amit mind mérlegelniük kell ahhoz, hogy a legjobban dönthessenek a saját biztonságukról.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Gyerekrészvételről érthetően- 6 napos e-mail-kurzus

Tarts velünk 6 napos e-mail-kurzusunkon, amelynek célja, hogy sorra vegyük a gyerekrészvétellel kapcsolatban felmerülő legfontosabb témákat és fogalmakat. Válassz az alábbi adományösszegek közül és kezdd el még ma e-mail-kurzusnkat!

Ne feledd, hogy ez egy játék- plakátcsomag

A gyerekek is azért járnak le edzésre, hogy örömüket leljék a sportban. Szeretnének barátokat szerezni, és olyan edzőkre találni, akiktől tanulhatnak, akik támogatják őket. Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le plakátunkat!

Vigyázz magadra! – Miért és hogyan vonjuk be a gyerekeket az erőszak elleni védelembe?

Szeretnénk, hogy a gyerekek szólnának, ha bántják őket vagy másokat, lépjenek fel az erőszak ellen. De hogyan érjük ezt el? Ha kíváncsi vagy válaszainkra, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le kiadványunkat!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart