Állami segítségnyújtás a családon belüli erőszak áldozatai számára

A családon belüli áldozatokat az állami áldozatsegítési rendszer több szinten tudja segíteni – ezeket most összegyűjtöttük egy helyen.

Hintalovon

2021.05.31.

A Hintalovon Alapítvány Gyermekjogi Központja összegyűjtötte a családon belüli erőszak áldozatai számára az állam által biztosított és igénybe vehető szolgáltatásokat .

A megelőzést segítő szolgáltatások

Kríziskezelő ambulanciák

Az országban regionális szinten működnek kríziskezelő ambulanciák. Céljuk a mihamarabbi segítségnyújtás, a problémák rendezése még az erőszakos megnyilvánulások eszkalálódása előtt. Az ambulanciákon jogász, pszichológus, szociális munkás szakemberek segítik az áldozatokat. Az ambulanciák személyesen vagy akár telefonon, emailen keresztül is elérhetőek és felkereshetőek. Szolgáltatásaikat anonim módon is igénybe lehet venni.

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat

A telefonszolgálat a kapcsolati erőszak és emberkereskedelem áldozatainak nyújt információt és telefonos tanácsadást, akut krízishelyzetben pedig segíti az áldozatokat biztonságos, a bántalmazótól vagy kizsákmányolótól védett helyre való menekülésben. Jelzéssel élhet kiskorú vagy gondnokolt veszélyeztetése, bántalmazása miatt az illetékes család és gyermekjóléti szolgálat felé.

  • telefonszám: +36-80-20-55-20 (Magyarországról ingyenesen és anonim módon hívható a nap 24 órájában)

Krízisközpontok

Azon áldozatok számára, akik a bántalmazás miatt otthonuk elhagyására kényszerültek, krízisközpontok biztosítanak szállást és komplex szolgáltatást. A krízisközpontokban szakemberek (jogász, pszichológiai segítő, szociális munkás) segítik a munkát. Biztosítják a védett elhelyezést és szükség szerint a teljeskörű fizikai ellátást. A központok jellemzően 6 férőhelyesek és maximum 4 hetet tölthetnek ott az áldozatok.

Titkos menedékházak

A titkos menedékházak a kapcsolati erőszak súlyos formáit elszenvedő, életveszélyben lévő áldozatait fogadják. A biztosított szolgáltatások megegyeznek a krízisközpont szolgáltatásaival, a védelem a titkos menedékházak esetében azonban még hangsúlyosabb. A titkos menedékházak jellemzően 18 férőhelyesek és az áldozatok hosszabb időt tölthetnek ezeken a helyeken, mint a krízisközpontokban, ugyanis itt a maximum ellátási idő 6 hónap.

Társadalmi reintegrációt segítő szolgáltatások

Félutas-házak

A félutas-házak célja az áldozatok társadalmi reintegrációja. Maximum 5 évig biztosítanak lakhatási lehetőséget, önálló életvitel kialakítására alkalmas 4 férőhelyes ingatlanokban. A félutas-házakban emellett szakmai (főként jogi és pszichológiai) segítséget is nyújtanak a lakóknak.

Áldozatsegítés

Az állami áldozatsegítési szervezetrendszer több pilléren nyugszik: ezek többek között a területi áldozatsegítő szolgálat részeit képező fővárosi és megyei kormányhivatalok, az Igazságügy Minisztérium, az általa működtetett Áldozatsegítő Központok, illetve az Áldozatsegítő Vonal.

Megyei (fővárosi) kormányhivatalokban működő területi áldozatsegítő szolgálatok

A megyei (fővárosi) kormányhivatalokban működő területi áldozatsegítő szolgálatok többféle szolgáltatást is nyújtanak az áldozatok, így a családon belüli erőszak áldozatai számára is.

  • Érdekérvényesítés elősegítése keretében a szolgálatok főként tájékoztatást, jogi tanácsot, érzelmi segítséget nyújtanak az áldozatoknak.
  • Azonnali pénzügyi segítséget is igénybe vehetnek az áldozatok a bűncselekményt követő rövid időn belül kialakult krízishelyzet orvoslására. A segély nyújtása méltányossági döntéssel, a szociális rászorultság vizsgálata nélkül állapítható meg az áldozatok részére, melynek összege maximalizált (2021-ben: 158.168,- Ft) és csak meghatározott célra (élelmezés, lakhatás, ruházkodás, utazás, gyógyászat, kegyelet) adható.
  • Az áldozati státusz igazolása keretében a szolgálatok az áldozat kérelmére vagy hivatalból hatósági bizonyítványt állítanak ki, mellyel igénybe vehetők kedvezményesen a jogi segítségnyújtó szolgálat támogatásai és más hatóságok előtt is felhasználható az igazolás.
  • A szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatai állami kárenyhítést igényelhetnek a felmerült vagyoni káruk (teljes, vagy részbeni) megtérítésére, illetve enyhítésére. Mellettük a közeli hozzátartozóik, eltartottjaik, és azok is jogosultak lehetnek a kárenyhítésre, akik az elhunyt sértett eltemettetéséről gondoskodtak. Az állami kárenyhítés maximális összege 2021-ben: 2.372.520,- Ft.

Áldozatsegítő Központ

Tájékoztatást, pszichológiai segítséget kínálnak az egyensúlyi helyzet visszaállítása és a továbblépés érdekében.

Áldozatsegítő vonal

A hívó az egyedi élethelyzetéhez illeszkedő tájékoztatást, tanácsadást kap a büntetőeljárásbeli jogairól és kötelezettségeiről, a részére nyújtható támogatások fajtáiról, az igénylés feltételeiről, a számára leginkább megfelelő probléma megoldási lehetőségekről.

További tartalmak a témában

Hogyan segítsd a válsághelyzetben lévő gyerekeket és családjukat? Mit gondolj végig a menekült gyerekek segítésének kapcsán?
Összeszedtük javaslatainkat a köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról.
A svéd Raoul Wallenberg Akadémia által alapított nemzetközi Young Courage Award (Fiatal Kurázsi-díj) egyik idei díjazottja Szonja, az alapítvány Kiskorú Kollégája. Ez a nemzetközi díj olyan 13 és 20 év közötti fiatalokat ismer el, akik önzetlen kiállásukkal embertársaik életét szeretnék jobbá tenni. Az alábbiakban Szonja beszámolóját olvashatjátok a történetéről és a svédországi díjátadóról.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Amit felelős felnőttként a groomingról tudni érdemes

Ha kíváncsi vagy mit is jelent a grooming, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le az erről szóló kiadványunkat!

Irányelvek a gyerekekkel közös rendezvényt szervező felnőttek számára

Ha gyerekek is lesznek az eseményen, amit szervezel, akkor ez az anyag neked szól. Mutasd meg, hogy ez egy olyan rendezvény, ahol egy gyerek nem eszköz és nem díszlet!

Párkapcsolat vagy szülőség?

Párkapcsolat vagy szülőség?

Szülőként annyi mindenre kell figyelni... Összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, amelyek segíthetnek a párkapcsolatot megerősíteni.

Cikkajánló

×
×

Cart

Segíts, hogy minél több szakember időben észrevegye, ha egy gyerek bajban van!

A gyerekekkel szembeni szexuális bántalmazás sokkal közelebb van hozzánk, mint hinnénk. Nem „ritka szörnyűség”, hanem valóság, amivel szülők, tanárok, orvosok, szociális munkások nap mint nap szembesülhetnek. És mégis: a társadalom többnyire hallgat róla.

Gyurkó Szilvia Köztünk járnak – A gyerekkori szexuális bántalmazásról című könyve azért született, hogy megtörje ezt a csendet. A könyv olyan tudást ad, amely megváltoztathatja, hogyan látjuk a gyerekeket, hogyan ismerjük fel a bántalmazás jeleit, és hogyan reagálunk, ha baj van. Segít, hogy szülőként, tanárként, szociális munkásként vagy orvosként biztonságosabb közeget teremtsünk.

Segíts, hogy 750 szakember időben észrevehesse, ha egy gyerek bajban van!

Már 300 könyvet biztosan el tudunk juttatni a szakemberekhez– folytassuk együtt!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.