TOP 10 gyermekjogi probléma a Covid-19 járvány idején

Nagyon sok minden zajlik a gyerekek körül, és több területen lehet most szükségük a felnőttek figyelmére: összegyűjtöttük a 10 legfontosabb területet és legnagyobb kockázatot.

Hintalovon

2020.11.20.

A pandémia minden más mellett nagyon komoly gyermekjogi kihívásokat is hozott – ezek közül sok viszonylag nyilvánvalónak tűnik, akadnak viszont kevésbé láthatóak, kevésbé megfohatóak is. Összeszedtük a 10 legfontosabb kockázatot, amit a koronavírus, és az azzal kapcsolatos változások a gyerekek számára jelentenek, jelenthetnek.

A gyerekek biztonsága és egészséges felnövekedése mindannyiunk közös érdeke, és a felnőttek felelőssége. Ezért is fontos, hogy ismerjük a gyerekjogokat, és megértsük, mi fenyegetheti ezek teljesülését. Covid-19 idején az alábbi 10 területre biztosan jobban oda kell figyelnünk:

1. Gyermekszegénység

A járványválság miatt sok család anyagilag nehéz helyzetbe került. A munkájukat elvesztett, vagy csökkentett bérből gazdálkodó szülők mellett a gyermekek szociális biztonsághoz való joga komolyan sérülhet.

2. Gyermekbántalmazás

A bántalmazások legnagyobb részét a gyerekek a saját családjukban szenvedik el. Az összezártság, a korlátozó intézkedések sokszor azokkal kényszerítik össze a gyerekeket, akik a legnagyobb veszélyt jelentik rájuk.

3. Oktatáshoz való jog

A digitális oktatás nem mindenki számára hozzáférhető. Nagy különbségek vannak iskolánként, osztályonként, családonként a digitális eszközök számában, azok minőségében, és a távoktatás színvonalában is.

4. Elvált szülők gyermekei

A különélő szülővel való kapcsolattartás jogát a korlátozó intézkedések és a járványhelyzet sok gyerek számára megnehezítik. Talán soha nem volt akkora szükség arra, hogy az elvált házastársak szülőtársként együtt tudjanak működni, mint ebben az időszakban.

5. Biztonságos médiahasználat

A megnövekett internethasználati idővel párhuzamosan nő a kockázata annak, hogy a gyerekek olyan tartalmakhoz juthatnak, ami veszélyeztető lehet számukra. Erőszak, pornó, radikális eszmék, álhírek…

[woo_product_slider id=”4796″]

6. Információhoz való jog

Nagyon sok minden zajlik a gyerekek körül, és joguk van tudni róla, hogy mi miért történik. Elképesztően fontos lenne, hogy gyermeknyelvű híradások, tájékoztatások, információs anyagok szülessenek.

7. Egészségügyi ellátáshoz való jog

A koronavírus elsősorban nem a gyerekekre veszélyes, de az egészségügyi rendszer túlterheltsége miatt a betegséggel küzdő gyerekek orvosi ellátáshoz való, vagy az ellátás ideje alatt a szülőkkel való kapcsolattartáshoz (látogatáshoz) való joguk sérülhet.

8. Szexuális kizsákmányolástól való védelemhez való jog

Az online szexuális kizsákmányolás a gyerekektől szexuális tartalmú felvétel megszerzése, kizsarolása, annak megosztása, az azzal való kereskedés, valamint a gyerekek online szexuális cselekményekbe való bevonása az Interpol adatai szerint jelentősen megnőtt a járványidőszak alatt.

9. Szabadidőhöz, játékhoz, kultúrához való jog

Bár a digitális oktatás miatt látszólag a gyerekek többet lustálkodnak, valójában a minőségi szabadidő csökkent, a napjuk szétfolyóvá vált, és sokuknak nincs lehetőségük kulturális, sport és szabadidős tevékenységeket folytatni.

10. Magánélethez való jog

Az online kommunikáció komoly kockázata a magánélethez való jog sérülése. A gyerekek többet posztolnak, kevésbé óvatosan osztanak meg magukról információkat.

További tartalmak a témában

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Médiaszereplés alapelvei gyerekeknek

Hogyan bánhat a gyerekkel egy riporter? Mire érdemes figyelni, ha gyereked médiaszereplésre készül? Töltsd le gyerekeknek szóló anyagunkat!

Gyerekek és a szexualitás

Felvilágosítás – Mikor és mit mondjunk a gyerekeknek a szexualitásról?

Mikor kezdjünk el beszélni a gyerekeknek a szexualitásról? Mikor és milyen információkat, hogyan osszunk meg a gyerekekkel? A felvilágosítás egy folyamat.

Gyerekjogok a nőgyógyásznál - Plakát

Gyerekjogok a nőgyógyásznál – Plakát

Milyen jogai vannak a gyerekeknek, kamaszoknak a nőgyógyásznál? Milyen tájékoztatási kötelezettsége van az orvosnak a szülők felé?

Cikkajánló

×
×

Cart