A kapcsolattartás szabályai kijárási korlátozás idején

Tudd meg, hogy a gyermekeiket egymástol távol élve nevelő szülők hogyan biztosíthatják a gyerek jogait a kapcsolattartásra a ma bevezett kijárási korlátozások értelmében.

Hintalovon

2020.03.27.

Kapcsolattartási ajánlás a kijárási korlátozás idejére vonatkozóan, elvált szülők részére

A ma (2020.03.27.) megjelent, 70/2020. (III.27.) Korm. rendelet kijárási korlátozást vezet be március 28. és április 11. között. Ez a rendelkezés az elvált szülők gyerekeit, az ő kapcsolattartási jogukat a különélő szülővel az alábbiak szerint érintik:

1. A rendelet szerinti „alapos indoknak” számít a lakóhely elhagyására a szülői jogok és kötelezettségek gyakorlása, így a kapcsolattartásokat főszabály szerint ez a most bevezetett korlátozás nem érinti.
A gyerekek ugyanúgy mehetnek kapcsolattartásra, és onnan vissza a lakóhelyükre.

2. A kapcsolattartásnak biztonságosnak kell lennie. Ha csak tömegközlekedéssel megoldható a gyerek utaztatása, akkor be kell tartani a 1,5 méteres távolságot a többi utastól (ide nem értve a gyereket kísérő, vele egy háztartásban élő szülőt). Illetve a kapcsolattartás idején is be kell tartani a járványügyi szabályokat és előírásokat.

3. Indokolt esetben, ha a gyerek utaztatása biztonsággal nem megoldható, vagy ha a gyerek tartós betegsége, egészségügyi állapota, vagy más ok miatt indokolt, hogy a gyerek önkéntes házi karanténban legyen, ill. ha a különélő szülőnél bármilyen ok miatt a kapcsolattartás a gyerek egészségét veszélyeztetheti, akkor kérjük a szülőket, hogy egymással együttműködve, folyamatos kommunikáció mellett a kapcsolattartási alkalmat a járványügyi veszélyhelyzet után pótolják (az elmaradt alkalomtól számított 6 hónapon belül). Addig pedig a nem személyes kapcsolattartás lehetőségével éljenek, azt biztosítsák a gyereknek.

4. Amennyiben a különélő szülő úgy ítéli meg, hogy a kapcsolattartást indokolatlanul nem engedi a szülőtársa, akkor az elmaradt kapcsolattartási alkalomtól számított 30 napon belül a bíróságon eljárást indíthat a kapcsolattartás végrehajtása iránt.
Jelenleg ítélkezési szünet van a bíróságokon. S a végrehajtás iránti eljárásban is főszabály szerint a pótlás a cél. Tehát kérjük a szülőket, hogy elsősorban ne jogi megoldásokat keressenek. Minden lehetséges helyzetben a közös megoldásra, egyezségre, és a gyerek érdekeinek szem előtt tartására törekedjenek!

#agyerekjogvilágnézet

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

A gyerekeket ugyanúgy megilleti a testük és a magánszférájuk védelme – vajon a velük foglalkozó tanárok, orvosok, egészségügyi dolgozók segítenek a gyakorlatban is érvényesíteni ezt?
A dolgozat, mint valamilyen figyelmetlenség megtorlásának az eszköze..? Mit mondanak a témában a gyerekjogok, és miért jó, ha mind ismerjük őket?
A gyermekjogi megközelítés szerint a sport elsősorban örömforrás, és a gyermek életkori/fejlődési szükségleteire reflektál. A gyakorlatban azonban ez nem mindig teljesül – mit tehet ilyenkor a szülő?
Mit lehet tenni, ha egy óvoda rendszeresen képeket oszt meg a gyerekekről ? Kivel oszthatóak meg a képek? Jogosan aggódik- e a szülő, ha nem ismer mindenkit azok közül, akivel a képeket megosztják? Van -e erre jó gyakorlat? Óvodai esettanulmány a képmegosztásról.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Szexting – Mit gondolj át mielőtt belemész ebbe a játékba?

Ha kíváncsi vagy mit is jelent a szexting és mit érdemes átgondolnod mielőtt belemész ebbe a játékba, akkor  töltsd le az erről szóló plakátunkat!

A bántalmazás jelei – plakát – magyar és angol verzió

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le A bántalmazás jelei plakátot!

Mit érdemes átgondolni, mielőtt beleegyezel a gyereked politikai szereplésébe?

Segítsd a gyereked biztonságos részvételét a politikai szereplésekkor és töltsd le a szülői útmutatót!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart