Szilveszterkor minden tizedik detoxikálóba került kiskorú volt. Ha mindez nem volna elég riasztó (de, az), a statisztikák szerint a tizennégy-tizenhat éves magyar gyerekek negyvenöt százaléka alkalmanként, huszonöt százaléka rendszeresen iszik alkoholt. Ezzel negyedik helyen állunk Európában a gyerekek alkoholfogyasztása terén. De vajon mit gondolnak maguk a kamaszok az alkoholról? Hogyan érintik őket a szülői minták, amelyeket maguk körül látnak? Mennyire igénylik a szabályokat? A tiltást vagy a teljes szabadjára engedést élik meg nehezebben? Ezt járja körül dr. Gyurkó Szilvi gyerekjogi szakember munkatársai segítségével*, akik tizennégy–tizenkilenc éves fiatalok véleményét kérdezték az alkoholfogyasztásról.
A bevezetőben említett statisztikák nem túlságosan megnyugtatók. Történik mindez úgy, hogy tizennyolc éven alulinak nem lehet eladni alkoholterméket, és a gyerekek súlyos veszélyeztetésének számít a „züllött életmódra való rábírás”, azaz ha valaki rendszeresen alkoholfogyasztásra csábít egy gyereket.
Hiába a tilalom, az alkohol jelen van a gyerekek életében. Hozzájutnak úgy, ahogy a dohánytermékekhez (a nemzeti dohányboltok környékén rendszeres tapasztalat, hogy rövid keresgélés után látótávolságba kerül egy olyan személy, aki a visszajáróért cserébe bemegy a boltba, hogy a gyerekek helyett megvegye a tiltott árut).
De a legegyszerűbben úgy jutnak hozzá, ha a családi bárpultra „járnak rá”. És igazából nem is az ügyeskedéssel van a gond, vagy azzal, ha a gyerekek túljárnak az eszünkön.
Ha sírunk, ha vigadunk
Legyünk igazságosak, és mondjuk ki: az alkohol az életünk része, a kultúránk egyik alapeleme, így a gyerekeink ezt a szülői mintát látják maguk körül. Mert az alkohol szinte minden magyar családban előfordul. A WHO legfrissebb adatai szerint évente fejenként 12,3 liter alkohol fogy hazánkban. Noha az mindenképpen biztató, hogy tapasztalható egy – az utóbbi években egyre lassabb ütemben, de mégiscsak – csökkenő tendencia az átlagos alkoholfogyasztás terén. A magyarok körében az átlagos alkoholfogyasztás egyes becslések szerint még mindig masszívan két literrel magasabb, mint az európai átlag.
A felnőttek és a szülők többsége elismeri, hogy az alkohol előkerül mindenféle élethelyzetben. Ha ünnepel, ha bánat érte, ha feszült, vagy ha csak simán azt érzi, hogy „megérdemli”, akkor tölt magának egy pohárral.
De vajon hogy látják mindezt a gyerekek?
Huszonkét középiskolást kérdeztünk meg arról, ők hogyan látják a szüleik és a környezetükben élő más felnőttek ivási szokásait. Arra is kíváncsiak voltunk, ők hogyan viszonyulnak a gyerekek, tehát a saját kortársaik alkoholfogyasztásához. A minikutatásban részt vevő gyerekek véleményét anonim módon közöljük.
A válaszok tanúsága szerint a mostani kamaszok szülei nagyjából fele-fele arányban állnak hozzá „lazán” (a mértékkel való fogyasztást engedve), illetve „totális tilalommal” a kérdéshez.
A megengedőbb szülői magatartás mögött általában a gyerekek azt érzik, hogy „a szüleim megbíznak bennem”, de sokan voltak a válaszadók között, akik azt emelték ki, hogy jobb példamutatásra és erősebb keretekre, következetesebben betartott szabályokra lenne szükség otthon.
Ami a szülői mintákat illeti, az általunk megkérdezett gyerekek véleményei alapján nem csak a szülők saját alkoholfogyasztásával van gond: „A legtöbb felnőtt, akihez közel állok, mértékkel fogyaszt. Viszont nagyon zavar, hogy utána sokan a volán mögé ülnek.”
Az ittas vezetés egyértelműen nagyon rossz minta, de hogy maga az alkoholfogyasztás is az-e, abban a gyerekek megengedőbbek voltak. Íme, egy jellemző vélemény: „A mérsékelt alkoholfogyasztás az étkezési kultúránknak is része, és nem rossz dolog alapvetően.” Önmagában a gyerekek szerint nem azzal van a baj, ha a szülők isznak, hanem ha túl sokat, illetve ha az ivás következményei súlyosak: „Vannak, akik mértékkel fogyasztják, és ritkán. Vannak, akik sajnos elég gyakran lerészegednek, és ez agresszióba is átmehet” – mondta egyikük.
Ezek szerint tehát lehet jó példát mutatni ezen a téren is (kulturált, mértékletes, minőségi alkoholfogyasztással), amihez hozzájárul egy elfogadó, de egyben határokat és kereteket is kijelölő felelős szülői magatartás.
A felnőttek sem tudják, hol a határ
Ez utóbbi, azaz a határok egyértelmű kijelölése különösen fontos lenne. De úgy tűnik, mintha mégsem valósulna meg a gyakorlatban, ezt pedig a gyerekek hiányolják. Erről tanúskodnak az alábbi vélemények:
„[A felnőttek] tapasztaltabbak, éppen ezért óvni próbálnak. Néha túlzottan is. Sok fiatalos szülő viszont határok nélkül ezen a téren is mindent megenged!”
„Úgy gondolom, rengeteg probléma adódik a felelőtlen alkoholfogyasztásból a felnőttek körében. Sok szülő pedig túl lazán veszi gyermeke jóllétét a túlzott engedékenységével.”
„Egyre több szülő engedi alkoholizálni a gyermekeit. És ez baj.” A túlkontrolláló szülői magatartás mellett tehát nagyon határozottan megjelent az általunk megkérdezett középiskolások válaszai között a túlzott engedékenység mint káros szülői magatartás.
Ez főleg a gyerekek szájából hangzik nagyon félelmetesnek, ha úgy élik meg, hogy a környezetükben lévő felnőttek nem elég felelősek, és kvázi félnek korlátokat és kereteket kijelölni nekik. Nyilvánvalóan nem az a cél, hogy totális kontrollt próbáljon a szülő gyakorolni (nem is lehet meg nem is vezet jóra). Ezt támasztja alá ez a válasz is: „A legfőbb probléma az, hogy egy szülő nem ismeri igazán jól a gyerekét, ezáltal nem ad neki a bizalmából, hanem inkább tiltásokat alkalmaz, aminek a hatására még rosszabb végeredmény születik.”
Nagyon fontos tehát, hogy a bizalom, a folyamatos kommunikáció és odafigyelés mellett megjelenjenek a keretek és korlátok is. Ez valójában biztonságot ad a gyerekeknek – még akkor is, ha általában megpróbálják áthágni a szabályokat. Ilyenkor azonban a következetesség kell hogy életbe lépjen a szülő oldalán (fontos alapelv ez is!), és a szabályokat újra meg kell erősíteni. Nem büntetéssel, a gyerek megalázásával vagy stigmatizálásával, hanem következmények alkalmazásával.
Sok esetben segítheti a szülőt, ha van saját jó élménye arról, ahogyan az ő szülei kezelték a kilengéseit. Vagy ha ilyen nincs is, akkor a felnőtt nem felejti el, hogy milyen volt kamasznak lenni, és milyen volt először találkozni Mr. Alkohollal.
A gyerekek válaszai közül az is kiolvasható volt, hogy a szülők sok esetben elfelejtik, milyen volt gyereknek lenni: „Ha egy tinédzsert látnak inni, egyből kiakadnak, mintha ők szentek lettek volna tiniként”, írta valaki. Ezért is gondolják fontosnak a gyerekek, hogy őszinték legyenek a szülők, és osszák meg a tapasztalataikat, félelmeiket, gondolataikat.
Nem lehet megúszni
Mert az a helyzet, hogy ha nem így viselkedünk, a gyerekek akkor is gondolnak valamit arról, hogy mit miért teszünk, csak épp maguktól, a valós információk nélkül kombinálnak – a következtetéseik pedig vagy megfelelnek a valóságnak, vagy nagyon nem. Itt van két példa a válaszok közül:
„Szerintem vannak olyan felnőttek, akik simán isznak, mert semmi rossz emlék nem fűződik hozzá, azaz egyik családtagjuk sem volt alkoholista, de pont ebből az okból kifolyólag pedig vannak olyan felnőttek, akik irtóznak az alkoholtól, mert valamelyik családtagjuk alkoholista volt. A szülő meg csak félti a gyereket az alkohol hatása miatt.”
„Valaki tabuként tekint rá. Sokan nem érzik szükségesnek, hogy tudassák gyermekükkel a hatásait.”
Általánosságban elmondható, hogy a gyerekek szerint az ivászattal kapcsolatban a szülők alapvető hozzáállása még mindig a félelem és a féltés. Ez a megengedőbb szülőkre is igaz. Az ő esetükben a lazább hozzáállás hátterében (optimális esetben) a bizalom van, rosszabb esetben egyfajta érzelmi elhanyagolás, oda nem figyelés, a keretek hiánya. A „tiltós” szülőknél a gyerekek legtöbbször a bizalmat hiányolják, és sokszor úgy érzik, hogy a szülők tabusítják a témát, vagy csak prédikálnak (és valójában rossz példát mutatnak).
Ami egyértelmű: a gyerekek látnak minket
Látják, hogy mennyit iszunk és hogyan. Ezért is kell nyíltan beszélni erről az egész kérdésről, nem pedig tabusítani. És ami talán még ennél is fontosabb: nem szabad a gyerekek kezét elengedni. Ha kamaszok is, és az is a „dolguk”, hogy lázadjanak, álljunk ott mellettük, és bizalommal, szeretettel és elfogadással, de közben következetesen és felelősen neveljük őket.
Legyen következménye annak, ha egy gyerek átlép egy határt – de fogadjuk el, hogy ehhez legfőképpen egyértelmű határok kellenek. Annál rosszabb nincs, mint ha egy gyerek azt érzi, bármit megtehet, senki nem figyel rá.
Ugyanez a tanács „gyereknyelven” így hangzott két válaszadónktól:
„A szülőknek kellene jobban figyelniük a gyerekekre, és egyénre szabottan hozzáállni.”
„Nagyon megosztó kérdés ez, mivel mindannyian mások vagyunk. Persze a többség elég gyakran fogyaszt alkoholt, akár bulikban, akár kisebb összejövetelen. Összességében ezzel nincsen semmi olyan, amit rossznak kéne tartani. De persze, mint mindenhol, itt is vannak határok. Az a legfontosabb, hogy mindenki megismerje a saját határait, és ez azzal jár, hogy párszor hibázunk!”
Dr. Gyurkó Szilvia
* A cikk a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány munkatársainak segítségével készült, huszonkét tizennégy és tizenkilenc év közötti gyerek és fiatal bevonásával.
