Gyermekbarát meghallgatás a Rendőr-Főkapitányságon?

A Pest Megyei Rendőr-Főkapitányság meghívására a Főkapitányság szakmai napján adtunk elő. A Bűnmegelőzési Osztály szakmai továbbképzést szervezett „A bántalmazott gyerekek meghallgatásának jogi alapjai, valamint pszichológiai, rendőrszakmai sajátosságai” címmel.

Hintalovon

2019.06.07.

A Pest Megyei Rendőr-Főkapitányság meghívására a Főkapitányság szakmai napján adtunk elő. A Bűnmegelőzési Osztály szakmai továbbképzést szervezett „A bántalmazott gyerekek meghallgatásának jogi alapjai, valamint pszichológiai, rendőrszakmai sajátosságai” címmel. 

Előadásunkon a gyermekjogi megközelítésre hívtuk fel a  Pest Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó munkatársak figyelmét. A gyermekjogi szempontok mellett előadást hallgattak a gyerekek pszichológiai fejlődéséről, illetve az igazságügyi orvosszakértő munkájának kihívásaival is megismerkedhettek. A napot meghallgatástechnika előadás zárta, melyen gyakorlati segítséget kapott az állomány ahhoz, hogy gyermekbarát módon tudjon meghallgatni egy gyereket az eljárás során. 

Nagyon örülünk, hogy a képzésre olyan érdeklődő munkatársak jöttek el, akik gyermek meghallgatásokat végeznek, illetve az ehhez kapcsolódó bűnügyi, vizsgálati tevékenységet folytatják. 

Köszönjük a meghívást! 

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Gyermekjogi követeink feltettek néhány kérdést az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának a magyar gyerekek tapasztalatait felmérő “Te hogy látod?” kérdőív kapcsán; nézd meg, mit válaszoltak!
Szép ünnepeket, és egy olyan új évet kívánunk mindenkinek, amiben jó gyereknek lenni!
Észrevenni a bajt és tudni jelezni fontos tudás – szakemberek és a BP Hungary munkatársai közösen gondolkodtak ennek lehetőségeiről és hátteréről.
Egy pofon még nem a világ? – Kutatás a bántalmazás társadalmi elfogadottságáról c. kérdőív kitöltéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztató

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Mi a különbség a segítségkérés és az árulkodás között? – plakát

Mit tehet egy gyerek ha bántják vagy szemtanúja annak, hogy mást bántanak? Miért fontos megtanítani, hogy mi a különbség az árulkodás és a segítségkérés között? Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le plakátunkat!

Ajánlások újságíróknak: interjúkészítés gyerekekkel – magyar és angol verzió

Hogyan lehet felelősen interjút készíteni gyerekjogi szempontból a gyerekekkel. A média munkatársainak szóló anyagunkban 14 pontban foglaljuk össze, töltsd le ajánlásunkat!

Hol a határ a durvaság és bántalmazás között? – plakát

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le Hol a határ durvaság és bántalmazás között?  plakátot!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart