Csakis egészséges mértékben eszközhasználó gyerekből válhat okosan és mértékkel eszközhasználó felnőtt. Ennek a kialakítása pedig a szülőn múlik, és bizony nem csak úgy, hogy büntetésképpen eltiltja a képernyőtől a gyerekét. Sőt. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember írása
Felnőttként egyre többen kísérleteznek azzal, hogyan tudják lekapcsolni magukról az internetet és a különböző digitális eszközöket. Irigyeljük azokat, akik megtehetik ezt, legalább egy időre. De vajon a gyerekeknek is szükségük van-e arra, hogy „kikapcsoljanak”? A kérdés beugratós. Igazából az első huszonnégy hónapban minden gyereknek teljes „digitális némaságban” kellene élnie – legalábbis az Amerikai Gyermekorvosok Szövetségének ajánlása szerint, aminél nagyon komoly figyelmet fordítanak erre a területre.
Az első huszonnégy hónapot követő években pedig jelentős korlátok között és erős szülői támogatás mellett lehetne csak használni minden képernyős eszközt,
hogy aztán később, amikor a saját eszközhasználat is felmerül, akkor a gyerek tudja és értse, mit jelent a virtuális világ, a digitális lábnyom, az online személyiség, és jól használhassa azokat a végtelen lehetőségeket, amiket az internet nyújt.
De mit is jelent a „digitális némaság” gyerekkorban?
1.
Nem lenne szabad a két év alatti gyerekeknek semmilyen képernyős, digitális eszközzel találkozniuk. Sem etetésnél, sem alvás előtt, sem akkor, ha unatkoznak, vagy ha a szülő azt érzi, hogy máshogy nem tudja lekötni a figyelmét. Totális. Digitális. Megvonás mellett kellene a gyerekeknek az életük első huszonnégy hónapját tölteniük.
2.
Vannak olyan tevékenységek, amelyeknek digitáliseszköz-mentesnek kellene lenniük a gyerekkorban. Az étkezések, és az alvást megelőző órák mindenképpen idetartoznak. Ilyenkor fontos, hogy nemcsak a gyerek, de a felnőttek, szülők is félretegyék a telefonokat és laptopokat, kikapcsolják a háttérben duruzsoló tévét.
3.
A játék akkor a leghasznosabb, és akkor jelenti a legtöbbet a gyereknek, ha szabad, mindenféle külső irányítástól mentes, a saját fantáziáját használó játékot játszhat. A videónézés a YouTube-on, vagy a tévén a gyerekcsatorna, esetleg a telefonon a színezős játék nem számít ilyennek. Fontos, hogy a gyermekkorban mindig legyen olyan játékidő, ami mentes a képernyőhasználattól. És hogy ez legyen többségben.
4.
Végül pedig, mivel a gyerekek utánzással és mintakövetéssel tanulják az életet, nagyon fontos, hogy a szülők saját eszközhasználata is felelős legyen, tehát olyan, amivel jó példát mutatnak a kisgyereküknek.
Ha nem akarod, hogy kamaszként telefonnal a kezében járjon vécére, ha szeretnéd elkerülni, hogy a laptopjával aludjon el, ha azt akarod, hogy beszélgessen veled vacsora közben, és ne a tévét bámulja, te se tedd ezeket akkor, amikor ő még kicsi.
Hogy lehet megvalósítani a digitális detoxikálást gyerekkorban?
1. Számold össze, hogy a gyereked mennyi időt tölt képernyő előtt (tévé, laptop, mobiltelefon, táblagép), és azt az időt is add hozzá, amikor te használod ezeket az eszközöket, de a gyereked veled van, és lát téged, vagy melletted ül, és látja ugyanazt a képernyőt, amit te is. Ha ez az időtartam kettő–öt éves gyerek esetén meghaladja a napi egy, öt–nyolc éves gyereknél a napi két órát, akkor a gyerekednek szüksége van detoxikálásra.
2. A detoxikálást napi szinten kell csinálni, aminek az a célja, hogy egy napon belül egyensúlyba kerüljenek az online vagy képernyő előtt töltött és offline idők. Ezt úgy érheted el, ha szülőként tudatosan beemelsz a napi programba olyan elemeket, amikor vállaltan nincs jelen digitális eszköz (közös kutyasétáltatás, sport, séta vagy közös főzés stb.).
3. Alakítsatok ki olyan tereket az otthonotokban, amelyek technikaieszköz-mentesek. Ilyen lehet az ebédlő, a háló- vagy a fürdőszoba.
Érdemes a töltőt is kihozni a gyerekszobából, és persze itt is fontos, hogy ezeket a detoxikáló tereket te is úgy használd, hogy ott nincs nálad a kütyüd.
5. És végül, nagyon fontos, hogy a szülő-gyerek konfliktusokat is detoxikáljátok. Ne legyen a jutalmazás vagy a büntetés eszköze a wifi. A különböző felületek nagyon jól lenyugtathatják a gyereket (nincs is hatékonyabb eszköz egy négyéves lecsendesítésére, mintha bekapcsolod neki a mesetévét). Csakhogy minden ilyen esetben csatát nyerünk ugyan, de a háborúból végül vesztesen jövünk ki. Mert a gyerekünk nem tanul meg unatkozni (pontosabban feltalálni magát, ha unatkozik), nem tanulja meg kezelni a dühét, a csalódottságát, a feszültségét. Végső soron pedig ezekben az esetekben az internet és a digitális eszközök tényleg olyanok, mint a drog.
Hogyan tudunk elég jó digitális szülők lenni?
Kezeljük úgy a médiát, a mobilt meg az internetet, mint a gyereknevelés egyéb területeit. A gyerekeknek szükségük van szabályokra, korlátokra, és persze odafigyelésre, a szülők vigyázó tekintetére is. Ismerd meg a gyereked online barátait (ahogy az offline barátokkal is teszed), és tudd, hogy milyen felületeket szokott meglátogatni (ahogy a valóságban is tudod, hogy hova megy el otthonról). A legjobb módja annak, hogy mindezeknek az információknak a birtokába juss, ha sokat beszélgetsz a gyerekeddel, ha folyamatosan kommunikálsz vele – nemcsak akkor, ha baj van, hanem mindig. Érdeklődve, kíváncsian, ítélkezés nélkül (nem elfelejtve, hogy a gyereknek joga van tévedni, és hibázni is).
Nagy segítség, ha a család minden tagjára egységes szabályok vonatkoznak, ha digitáliseszköz-használatról van szó. Erre ide is teszek egy példát, ami egy olyan vállalás, amit a család tehet annak érdekében, hogy a gyerek számára a legjobb példát mutatva éljenek az internet és a digitális eszközök adta lehetőségekkel.
Mi, akik ebben a családban élünk, ígérjük, hogy:
1. Az étkezést és a netezést vagy mobilozást mindig elválasztjuk.
2. Jelszót cserélünk minden harmadik hónapban.
3. Odafigyelünk arra, hogy egyensúlyban legyen az az idő, amit netezéssel és amit azon kívül töltünk (a szabadban, a családdal, olvasással stb.).
4. Lefekvés előtt nem mobilozunk és nem netezünk.
5. Nem posztolunk olyat, amiről azt gondoljuk „Ezt jobb, ha nem látja mindenki”.
6. Nem használunk olyankor telefont, ha az veszélyes. Például vezetés közben, amikor úttesten megyünk át stb.
7. Tiszteletben tartjuk más emberek magánéletét. Mindig hozzájárulást kérünk azoktól, akik azon a fotón, videón vannak, amit meg akarunk osztani.
8. A mobiltelefon és az internetes aktivitások a magánélet része. Nem kutakodunk egymás eszközeiben és internetes előzményeiben.
9. Érdeklődünk egymás online elfoglaltságai iránt.
10. Ha valakivel valami olyan történik, ami miatt rosszul vagy kényelmetlenül, esetleg megbántva, megalázva érzi magát, azonnal szól annak a felnőttnek, akiben megbízik. Elkerüljük, hogy rossz titkaink legyenek.
11. Nem adjuk ki a személyes adatainkat senkinek, aki a neten kéri.
Dátum, aláírások…
Tudom, hogy ez így elsőre talán sok, és ijesztő, de muszáj megtanulnunk, hogyan lehetünk elég jó digitális szülők. Ehhez is érdemes úgy hozzáfogni, mint a fogyókúrához: lépésről lépésre haladva, annak megfelelően, amit a saját személyiségünk és a családunk működése megenged. Csak akkor lehet sikeresen leszokni bármiről (a netről is), ha ebben a folyamatban tudatosak vagyunk, megértők, elfogadók, de elszántak.
Dr. Gyurkó Szilvia
forrás: wmn.hu
