Sérülékenység vizsgálata – nemzetközi kitekintés

Legal Analysis

Hintalovon

2017.06.01.

2017-ben Alapítványunk koordinálta azt a nemzetközi kutatást, amelyben 16 Közép- és Kelet-Európai ország vett részt. A kutatás több célú volt : mindenekelőtt fontos volt megtalálni azokat a lényegi és közös elemeket, amik a kiszolgáltatott helyzetben lévő gyerekeket és felnőtteket definíció szerint megállapítja, továbbá kiterjedt a gyerekekkel foglalkozó szervezetek gyerekek védelmét garantáló intézkedéseire és a releváns gyermekvédelmi jogszabályokra is.

A kutatás angol nyelven elérhető az alábbi linken:

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Szép ünnepeket, és egy olyan új évet kívánunk mindenkinek, amiben jó gyereknek lenni!
Safeguarding Konferencia Biztonságban, közösségben- Szakmai délután a gyerekek biztonságáért
Vegyük komolyan a gyerekeket, a gyermekvédelem ügyét. Ezek a népszavazási kérdések sajnos nem ezt segítik, de attól még minden szülő szabadon gondolkodhat ezekről a témákról, és beszélgethet róluk a gyerekeivel.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Veszélyeztetés típusai

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le Veszélyeztetés típusai szakmai anyagunkat!

Teljen és ne múljon a nyár!

Összegyűjtöttünk pár ötletet, hogy  a nyári  szünet ne csak logisztika, szervezés és drága mulatság legyen, hanem pihenés, közös élményekkel teli feltöltődés az egész család számára.

A gyerekek biztonsága közös felelősségünk – plakát

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le jelzésről szóló plakátunkat!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart