Gyerekjogok az orvosnál – Plakát

Minimum adomány: Ft

Milyen jogai vannak a gyerekeknek, kamaszoknak az orvosnál? Milyen tájékoztatási kötelezettsége van az orvosnak a szülők felé?

Leírás

A betegség már önmagában egy olyan kiszolgáltatott állapotot idéz elő gyermekben és felnőttben, amelyben, súlyosságától függően, kényelmetlenül érzi magát az ember. Feltétellel vagy feltétel nélkül bíznunk kell az orvosban, hogy a gyermek betegségét jól felismeri és az adott állapotára megtalálja a megfelelő gyógymódot. A cél, amikor orvoshoz fordulunk minden esetben az, hogy ez a kényelmetlen állapot megszűnjön, s, hogy tudjuk és értsük, hogy mi történik gyermekünkben és gyermekünkkel.

Emellett az orvosi szakma azon kevés szakmának az egyike, ahol két vagy több ember találkozásánál alapvető a másik ember tisztelete. Ám ebben a kiszolgáltatott és tisztelettel övezett helyzetben néha nem tudjuk eldönteni, hogy a betegnek, kiváltképp, ha gyerek, mihez is van joga és mihez nincs. A különböző gyermeki életkorokban más és más jogok illetik meg a gyerekeket és a szülőket.

A gyógyulás egyik alapfeltétele a fent említett bizalom, s, hogy ez kialakuljon fontos tudni azt is, hogy egy-egy felajánlott gyógymód elfogadása vagy elutasítása kapcsán mikor van döntési vagy véleményezési joga a gyermeknek és mikor nincs, hogy mikortól olvashatja el az orvosi papírokat, illetve, hogy a szülőt meddig illeti meg a tájékoztatás joga, s mikortól kérheti a gyermek, hogy a szüleit ne tájékoztassák az állapotáról.

Szakmai anyagunk abban segít, hogy a gyerekek és szülők biztonságban érezzék magukat, hogy valóban a gyógyulás legyen a cél és tudják, hogy a gyermekek különböző életszakaiban milyen jogaik vannak.

További termékeink

Mik azok a gyermekjogok

Mik azok a gyerekjogok? – Plakát

Plakátunkon sorra vesszük a gyerekek jogait, ha ismered a jogaidat, akkor tudod tisztelni mások jogait is!

Gyerekjogok a nőgyógyásznál - Plakát

Gyerekjogok a nőgyógyásznál – Plakát

Milyen jogai vannak a gyerekeknek, kamaszoknak a nőgyógyásznál? Milyen tájékoztatási kötelezettsége van az orvosnak a szülők felé?

Gyerekek és a szexualitás

Felvilágosítás – Mikor és mit mondjunk a gyerekeknek a szexualitásról?

Mikor kezdjünk el beszélni a gyerekeknek a szexualitásról? Mikor és milyen információkat, hogyan osszunk meg a gyerekekkel? A felvilágosítás egy folyamat.